Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Indulás haza. Mellékvágányokon. Átlépjük a határt. A lakosság meleg üdvözletétől a hivatalos ország kimértségéig Október 15-én délután 3 órakor indult el velünk a vonat. Zárt marhavagonokban 39 hadifoglyot helyeztek el. Öt napra napi kettő, összesen tíz packetet kaptunk. Azok, akiknek Bajorországban volt a családja, a táborban maradtak. így Erdőss Lajos is. Szomorúan vett tőlünk búcsút. Pedig ő már tudta, hogy jól van a családja. Az amerikai vezetésnek az a feltételezése, hogy három nap alatt elérjük a magyar határt. Ez esetben pedig a 10 db packet valóban elegendő. Az utazásunk azonban sokkal tovább tartott. Európában ekkor indult meg a gazdasági élet. Az újraéledő kontinensen mind nagyobb mértéket öltött a személy- és az áruforgalom. Miután a foglyok gyors szállításához semmiféle érdek nem fűződött, majdnem minden nagy állomáson félretolták a szerelvényünket és várnunk kellett a továbbindulásunkra. Telt, múlt az idő, a hadifoglyok megették a kiosztott élelmet. (Egyeseknek már az indulást követő napon nem maradt semmijük.) Utazásunk során átmentünk a Marne folyón, Nancy után Strasbourg következett. A Rajnán túl délre kanyarodott a vonat és Svájc északi határa mentén haladrtink keletre. Elmentünk a Bodeni-tó mellett is. További nagy állomásunk Innsbruck, ahonnan, nem kis meglepetésünkre, felkanyarodtunk Münchennek. München után Rosenheim, Salzburg, Bischofsofen, Leoben, majd Bruck, ahol megláttam a Mura folyót. Mürzzuschlag után elértük a Semmeringet. Az amerikai, angol és szovjet zónahatárok is feltartottak. A szerelvényt bizottságok járják végig. Az egyik bizottság háborús bűnösöket keres. A szovjet zónához érkezve a szovjet bizottság a maga szemszögéből vizsgálja át a vonatot. Semmeringen vesztegelésünk idején rémhírek kelnek szárnyra: nem engednek tovább, Magyarország nem képes annyi hadifoglyot fogadni; Magyarországnak nem fűződik érdeke ahhoz, hogy egyáltalán bármikor is visszaengedjen; beengednek ugyan, de továbbra is fogságban maradunk. A legnagyobb riadalmat az okozta, amikor a Semmering után visszavittek Mürzzuschlagra. A hatodik nap már nekem sem maradt élelmem. Én is megkezdtem az éhezést. Amikor osztrák földre értünk, egy kicsit fellélegeztünk. Ez már a régi monarchia területe és az osztrákokkal - a császárokkal folytatott harcok ellenére - baráti viszonyban voltunk. Az osztrák asszonyok meg is jelentek, és ott, ahol a vonatunk vesztegelt, a saját nehéz helyzetük ellenére, élelemmel segítettek. A kapzsiság ördöge először a hadifogoly magyar tiszteket kísértette meg. Noha az élelmet ingyen kínálták, egyesek hogy ők kapjanak, illetve többet kapjanak - a semmire ráígértek. Az osztrákoknak szappant, dohányt, cigarettát, órát, gyűrűt és még ki tudja mit ajánlottak fel. A végén már csak ezekért lehetett valamit kapni.