Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)
Előszó
Megtelt a sátorkápolna, sokan kiszorultak a sátorból, de ugyanolyan lelkesen énekelték el a Himnuszt, mint azok, akik rázendítettek a kápolnában. Reményeinket eláztatták az ezt követő eseménytelen napok, és a meginduló esős időszak. A nap mind hosszabb időre tűnt el és ez újabb problémát szült. Gondolom, sokunkban felmerült a kérdés, mosása után miként tudjuk megszárítani egyetlen rend fehérneműnket? A remény napfogyatkozása után a teljes reménytelenség napjai következtek, az eresz alá állított hordónk színültig megtelt szomorússággal, az aggodalom rémhíreivel. Az egyik hadnagynak ebben az időszakban, pár nap alatt őszült meg, fakult hófehérré egy hajtincse. Én azt hiszem, hogy ez a tincs alatt összegyűlt aggodalma, a családja utáni vágya szívta ki a hajszínét. Ez eset után, borotválkozás közben, jobban megnéztem magam a tükörben. Én is felfedeztem itt-ott egy-egy fehér hajszálat. Pedig még nem vagyok harmincéves. Az utóbbi napokban a szokásosnál több halott került hordágyra és viszik ki őket a táborból. Visszatér belénk az a félelem, amely Romillyben elfogott. Ha kiütéses tífusz ütött ki a fogolytáborban, akkor hiába az esős időszak, a közeledő tél, a hideg, a tábort lezárják. Nemhogy Magyarországra, de még más franciaországi kő- vagy téglaépítménybe sem szállítanak. Bármilyen kór támadja meg a tábort, nagy kérdés, hogy legyengült szervezettel miként birkózunk meg azzal. Nekem is, a karomon, combjaimon lötyög a hús, nincs már, ami fékezze az eső, a szél erejét, a hideg akadálytalanul hasogatja a kar- és lábcsontjaimat. Testi leépülésünknek egyéb jelei is vannak. Nekem pl. az utolsó másfél hónapban két fogam hullt ki, ha hirtelen állok fel, elsötétül és körben forog velem a világ, szédülök. Bodollói Martinidesz László festőművész is ebbe a táborba került. Nagyon megörültünk egymásnak. A pingponglabdám Meyer sátortársamnak ajándékozom. Ha kekszet kapok, félreteszem Erdőss Lajosnak. Újra közlöm, hivatalosan is, hogy vissza akarok térni Magyarországra. Levele érkezik azoknak a foglyoknak, akiknek a családja Bajorországban tartózkodik. Levelet kap Erdőss Lajos is. Családja jól van. Október 9-én megjelenik a táborban Erdődy-Harragh magyar konzul, igyekszik megnyugtatni minket, nem igaz az, hogy a magyar kormány állít akadályt a visszatérésünknek. Otthon már várnak minket. - Várnak, de mivel? - súgja a fülembe az egyik hadifogoly. - Tökéletesen mindegy, hogy mivel várnak, hazamegyek - válaszolom. Október 12-én aláíratnak velem egy nyilatkozatot, amely szerint beleegyezem abba, hogy az amerikaiak kiadnak minket a magyar hatóságoknak. Nem énem ezeket a kifejezéseket: „kiadnak", „átvesznek", „kiszolgáltatnak", „befogadnak" stb. Tudtommal vége a háborúnak. A hadifoglyok visszatartása háborús bűncselekmény. Ami pedig a fogadást illeti, legalább olyan jó magyar ember vagyok, amint azok, akik otthon vannak, s akik engem fogadni, befogadni kívánnak. Nekem