Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)
Előszó
Már majdnem elérjük Nadwornát, amikor váratlanul egy tank fordul elénk az egyik kanyarban. Kiss Sándor egy hirtelen lekapcsolt, megtöltött löveggel várja, amikor kiderül, hogy egy egységétől elszakadt német tanknak álltuk el az útját. A tank parancsnoka nem sok jóval biztat. Arra a kérdésre, merre az ellenség, azt válaszolja, hogy mindenütt ott van. Ott is, ahol legkevésbé sejtjük. Nadwornán az éjszakai pihenőnket megzavarta Magyar László hadapród őrmester kínzó fájdalma. Kiss Sándor vakbélgyulladás-gyanús gyomorgörccsel visszaküldte Delatynba. Ha ugyan még eléri a várost. Hajnalban nagyon korán keltünk. Kiss Sándor még előző nap este megnézte a térképet. Eszerint Nadwornától Sztaniszlau irányában az út kétfelé ágazik. A Berlinhez közelebb fekvő út első osztályú műút, a Moszkvához közelebbi pedig harmadosztályú. Kiss Sándor úgy döntött, hogy a Moszkvához közelebb fekvő, gyengébb minőségű úton megyünk. Méghozzá kimerült lovakkal! Minden tényleges tiszt a harcászati szabályok és a józan ész szerint az első osztályú utat választotta volna. Madarassy Miklós elsőtiszt, aki nem régen végezte el a Ludovika Akadémiát, meg is tette az ellenvetését. Én is egyetértettem vele. De Kiss Sándor hajthatatlan maradt. A lovakon nem sokat segített a pár órás pihenés. Hiába voltunk úton már a hajnali óráktól, nem jutottunk messzire, nagyon lassan haladtunk. A lovak újra és újra leálltak. A fogatos- és az elsőtiszt hiába könyörögtek, átkozódtak, a kocsisok nem tudtak mit kezdeni a lovakkal. Sok drága időt vesztegettünk el a málhák átrendezésével. E szörnyű huzavona alatt mindvégig annak tudatában voltunk, hogy ez a terület légüres tér, senki földje, bármelyik pillanatban eláraszthatják a szovjet csapatok, ennek megakadályozására közel s távolban saját erő nincs. Biztosnak látszó feltevésünk volt, hogy ez idő szerint a szovjet haderő a két katonai gócpontot, Delatynt és Sztaniszlaut támadja, ha ezek elesnek, elözönli a városok közti területet is. Nadwornától nem tehettünk meg 7-8 km-nél nagyobb távolságot, amikor erőteljes csatazajt hallunk. Igen, tőlünk nyugatra pár km távolságra, heves harc, tankcsata dúl. Nyilvánvalóan az első osztályú műúton. Mi tehát a harcoló szovjet csapatok háta mögött benne vagyunk a zsákban. Nyugodtan felfoghatjuk úgy, hogy már fogságban is vagyunk, azzal a csekély hiányossággal, hogy az oroszok nem tudnak róla. Tehát a végveszedelem közvetlen közelébe kerültünk. Dr. Kiss Sándor ütegparancsnok megállítja az üteget és magához rendeli az alparancsnokokat. Arca sápadt, de elszánt, parancsa határozott. Több megálló nincs. A kocsisok, hajtók úgy hajtsák a lovakat, hogy lépést kell tartaniuk a üteggel. A továbbiakban az üteg egyetlen egysége sem akadályozhatja a többi haladását. Mindenesetre hamar bebizonyosodott, hogy Kiss Sándornak volt igaza, amikor a harmadosztályú utat választotta. A szovjet hadvezetés az első osztályú műúton veti be a páncélosait, tankjait. Mindazokat, akiket ott talál, legázol. A csatazaj egyre erősebb. A kézi fegyvereken felül kattognak a gépfegyverek, nehézgéppuskák, mind többször dördülnek el a lövegek. Becsapódásaik füstgomolyagjai a magasba csapnak. Az országutunkat szegélyező bokorsor felett a füstfelhők jelzik, hogy merre folyik a küzdelem. A helyzet tehát mindig komolyabbra fordul. Érzi ezt mindenki.
