Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Egy teherautón, amelyik jóval előttünk száguldott, a behajló és visszapattanó faág olyan csapást mért az egyik hadifogolyra, hogy annak a fejét a szó szoros értelemben véve ketté hasította. A szállítmány-parancsnok és annak beosztottjai csak akkor értesültek erről, amikor megérkeztünk a rendeltetési helyre. Megérkezésünk utána a sebesültek azonnali elsősegélyben részesültek, az agyonütött tisztet elszállították. Ezt a kezdetet nem tekintettem jó előjelnek. Senki se értsen félre, nem kívántak minket veszélyeztetni. Egyetlen cél vezette a hadvezetést - a hadifoglyok minél előbb kerüljenek hátra, ne zavarják a harci alakulatokat. Ha ez a gyorsaság áldozatokkal jár: nagyon sajnálják. Azok az amerikai katonák is áldozatot hoznak, akik az első vonalban harcolnak. Mindenesetre, a teherautón nagyon kimerültünk. A teherautó tetején nem volt mibe kapaszkodni, a padlózatra került egyenetlen hátizsákokon, csomagokon álltunk, a középre került hadifoglyok a teherautó mozgásától függően jobbra-balra dűltek, azokra a társaikra, kik a széleken helyezkedtek el. A teherautók oldalszéle nem lehetett magasabb 1-1,2 méternél, így egyenesen csoda, hogy a vadul száguldó, a kanyarokban alig lassító gépkocsikról nem zuhantunk le. Megkönnyebbültünk, amikor leszálltunk. Hadifogságunk első állomása Freyung. A kezdet lehangoló. Az amerikai hadsereg a fogadásunkra nem készült fel, élelmet adni nem tudott, de még fedél alá sem vittek. Pedig egyfolytában esett az eső. Aznap még az éj folyamán sem szünetelt. Az egész éjszakát szabad ég alatt töltöttük. Érthető, érkezésünkkor az volt a legfőbb törekvésünk, hogy mindenki kapja vissza a saját csomagját. Ki-ki kíváncsian nyitotta fel a lábak alá került, összetaposott táskáját, hátizsákját. Mi maradt meg benne épen? Legtöbbünk elkeseredve szemlélte megmaradt kincseinek romjait. Még az alsónadrágok, fehérneműk sem maradhattak épen. Az összetaposott, eltört üvegekből, tégelyekből kifolyt szesz, zsír, fogpaszta, beszennyezte a csomagunk belső tartalmát, az összemorzsolódott tükör darabkái szúrós tüskeként meredeztek ki a ragacsos ruhaneműkből. Tönkrementek a ceruzák, tollak fogkefék, összegyűrődtek a rokonok, barátok féltett fényképei. Akinek az okmányai gyűrődtek össze, a szünet nélküli esőben ki sem simíthatta azokat. Még szerencsés volt, aki csak gyűrődésre panaszkodhatott. Nem egy okmányt a félhivatalosnak sem tekinthető pecsétek tették részben vagy egészben értéktelenné. Mindenki önmagába fordulva szenvedett, nem adott hangot annak, amit érez. Az amerikaiak is tanultak a dologból, többet nem választottak el csomagjainktól. Most, hogy utólag visszagondolok, itt, a hadműveleti területen sok érdekes élménynyel gazdagodtunk. Láttuk a katonai egységek felvonulását. Mellettünk száguldottak el a gyalogos, a tüzérségi, az utász alakulatok. Összehasonlítást tettünk a mi katonai mozdulatainkkal. Az amerikai gyalogosnak egy lépést sem kellett gyalogolnia. A tüzér, utász felszerelése kifogástalan. Csak érte kellett nyúlnia mindazért, amire szüksége volt, amit a különböző előírások felhasználásra írtak elő. A tömérdek lőszer már gúlákban is rávetette árnyékát az ellenségre és ezek a gúlák röpke percek alatt gránátok tűzijátékában szóródtak az ellenség fejére. A gyalogos-