Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Jéghideg fogadtatás Besztercebányán. Razzia a szállodában. Zsolna, Pozsony Két fáradt lóval kocog velem a szekér Besztercebánya felé. Ütegparancsnoki tanfolyamra utazom. Szinte nevetséges. Tanfolyam, egy vesztett háború végén, egy visszafordíthatatlan vereség után. Nem több ez önámító játéknál: senki sem meri kimondani, kár most már minden erőlködésért. Személy szerint nekem jól jön. Hátrahagyhatom az egy év óta tartó első vonalbeli szolgálatot. Nő az esélyem arra, hogy túlélem a háborút. Időnként kitör belőlem valami ujjongás, de nem tud hatalmában tartani. Újra és újra elszomorodom. Én ugyan elmegyek, de mindazok, akikkel egy veszedelmet éltem, hátramaradnak. Reménytelenül. És még el sem búcsúzhattam tőlük. Hogy lehet búcsút venni egy harcban álló ütegtől? Sehogy. A tüzelőállás, főfigyelő, a felderítő álláspontja, a vonat, mind máshol. Ez is, az is négy-öt kilométerre van a többitől. Csak az üteg egyik töredékének mondtam Istenhozzádot. Most, itt az úton is szégyellem magam. Miként akkor is, amikor az ütegparancsnokkal, Jóny Viktorral, Pócsi Lacival, Hagymássy Jóskával kezet fogtam. Az lehetett a benyomásuk, hogy menekülök. Hiába is mondanám: nem tehetek róla, hogy elvezényeltek. Mint ahogy arról sem, hogy örülök neki. Lelki szemeim előtt felsorakozik az üteg. Végigmegyek a sorok előtt, s mindenkinek mondok valami biztató szót. Áltatom őket. Mert hisz csak egy az igaz, hogy mind szerettem. Távozásommal nem halványodnak el az arcok. Hol az egyik, hol a másik utánam fordított tekintetét vizsgálom. S megkérdezem tőlük: mi lesz veletek? Mi lesz a tisztiszolgámmal? Távozásommal megszűnik az aranyélete. Mi lesz a lovammal? Utánam ki lovagolja majd? Megveregeti még valaki a vállát, megsimogatjae a sörényét? Mivel magyarázza meg önmagának, hogy nem vagyok többé? Nemcsak az üteghez tartoztam. Mi lesz a tüzérosztály többi tüzérével? Ezen felül a gyalogosokkal, akikkel annyit kerülgettük egymást és akikkel annyira egymásra voltunk szorulva. Mi lesz a sorsa annak a gyalogos zászlósnak, aki megjósolta, hogy el fog esni. Nem lehet büntetlenül annyit kísérteni a halált! Amikor emlékeztettem, szerencsés csillagzat alatt született, eddig minden veszedelmet túlélt - különösen nézett rám. Mintha hallanám a válaszát is: ne kísértsed annyiszor a szerencsédet! Megun és elhagy. Különösen aggódom az ütegért. Ki tud-e most is siklani az átkarolásból? A tüzelőállás egy katlanban van, a községet félkörben egy meredek sziklafal veszi körül, ha a szovjet csapatok elérik a sziklafal peremét, egyetlen géppuskával halomra lőhetik az üteg legénységét. Mindenesetre a körgyűrű bármely pillanatban bezárulhat, s aki nem esik el, hadifogságba kerül. Ki tudja, nem jobb-e a hadifogság, mint a további harc. Megfelelő fegyver és lő-