Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája 2. Ajaktól Zsurkig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1996)
pályára lépett. Már 1843-ban, 21 éves korában Bereg megye országgyűlési követe volt. Politikusként Széchenyi volt az eszményképe, akivel később szoros barátságba került. Sokat utazott, főként gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Állandó munkatársa volt a Pesti Hírlapnak. 1848-ban pénzügyminisztériumi államtitkár lett. A világosi fegyverletétel után külföldre menekült, 1850-ben azonban visszatérhetett. Mint a Felsőszabolcsi Társulat elnöke vezetőszerepet játszott a Tisza szabályozásában. 1867ben pénzügyminiszter, 1871-ben miniszterelnök lett. 1858-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1871-től elnöke is volt. Elsősorban politikai szakíró volt. Cikkei főként a Pesti Hírlap, a Pesti Napló és a Budapesti Szemle hasábjain jelentek meg. Fontosabb művei: Hazánk anyagi érdekeiről. Pest, 1847-48; Pénzügyi levelek. Pest, 1848; Közügyekről. Nemzetgazdászati újabb dolgozatok. Pest, 1863; Gróf Széchenyi István és hátrahagyott iratai. Bp. 1875; Önéletrajz. Bp. 1875. Irodalom: Lehoczky Tivadar: Bereg vármegye monográfiája. Ungvár, 1881. Miklós Elemér: Bereg irodalmi hagyományai. Nyíregyháza, 1988. Színi Péter (Kislónya, 1860. november 24—Debrecen, 1906. december) Középiskolai tanulmányait Munkácson kezdte, majd Sárospatakon szerzett tanítói oklevelet. Jánosiban, Beregsurányban, Hetén tanított, később Végardóra került, végül Debrecenben fejezte be pályáját. Első versei 1877-ben jelentek meg a Képes Hetilapban. Munkatársa volt a Gömör-Kishontnak is. Elbeszélései a Gondűző, a Képes Családi Lapok, a Kis Újság, a Szabolcsmegyei Közlöny, a Szabolcsi Szabadsajtó és a Szamos című lapokban láttak napvilágot. Önálló kötetei: Az élet színpadáról, 1886; A kísértet, Bp. é. n., Csapó uram vendégei, Bp. é. n.; Rangos Sára, Bp. é. n.; Vidám versek, Debrecen, 1998; Az aranymadár, Bp. é. n. Irodalom: Vaday József: Magyar tanférfiak. Bp. 1896. Balogh László: Egy elfelejtett beregi poéta. Kelet-Magyarország, 1993. augusztus 12.