Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája 2. Ajaktól Zsurkig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1996)

Erdélyi János költő, író, a sárospataki főiskola neves professzora mondta a búcsúbeszédet, Bónisné ugyanis anyai örökségét a kollégiumra hagyta. A száz hold földet Tompáék nem vehették birtokba. Egyrészt a férj perrel támadta meg a végrendeletet, másrészt a költő kisfia is korán meghalt. Tompa és Pogány Karolina levelezésének csak töredéke maradt fenn, s a költő két verse őrzi a nemes érzelem emlékét: Levél Pogány Karolinához, 1846; BónisPogány Karolina szellemének, 1857. Fontosabb művei: Népregék, népmondák, 1846; Virágregék, 1854; Válogatott versei, 1961. Lásd még: Laskod, Kemecse, Nagyhalász, Vencsellő, Szamosbecs. Irodalom: Lengyel Miklós: Tompa Mihály élete és Művei, 1906. Molnár Mátyás: Adalékok Tompa Mihály Szabolcs-Szatmár megyei kapcsolataihoz. A Jósa András Múzeum Évkönyve. XI. 1969. Miklós Róbert-Kováts Dániel: Tompa Mihály költői útja. Miskolc, 1981. TISZASZALKA Váci Mihály (Nyíregyháza, 1924. december 25—Hanoi, 1970. április 16.) Sok példát tudunk rá, hogy anyakönyvi szülőhelye mellett vagy helyett fogadott szülőhelye is lehet valkinek. A fordítottja ritkább, de olyan is van, vagyis amikor egy település fogad valakit fiává, s tisztel, szeret, mintha édes gyermeke volna. Valami ilyesmi történt Tiszaszalkán Váci Mihállyal. A költő mindössze egyszer járt a faluban még a hatvanas években. A jó hangulatú író-olvasó találkozó azonban olyan maradandó emlékeket hagyott a résztvevőkben, hogy újjáépített művelődési házukat és könyvtárukat a költő halála után róla nevezték el, s ettől kezdve minden évben Váci Mihály Emléknapok rendezésével emlékeznek a névadóra. Ezeken az emléknapokon előadások hangzanak el, író-olvasó találkozókra, szavalóversenyekre és irodalmi vetélkedőkre kerül sor.