Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája 2. Ajaktól Zsurkig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1996)

Ecsedi Kovács Gyula (Gebe, 1839. február 14—Segesvár, 1899. július 31.) Gebe, a mai Nyírkáta csak anyakönyvi szülőhelye Kovács Gyulának. Két másik településhez is jóval több köze volt, mint az életrajzában szereplő, hivatalosan bejegyzett szülőfaluhoz. Papi családból származott. Édesapja Nagydoboson volt lelkész, édesanyja pedig a gebei papnak a leánya. Mikor elérkezett a vajúdás ideje, a fiatalasszony — a kor szokása szerint — hazament a szülői házhoz, és ott hozta világra gyemekét. A gyermekkor első éveit Nagydoboson töltötte. Középiskolai tanulmányait Szatmáron kezdte, majd a debreceni református kollégiumban folytatta. Mint első szülött fiát, apja papnak szánta, ő azonban 17 éves korában — a kitagadást is vállalva — színésznek állt. Sokféle társulatban, sokfelé játszott. Erdély és később egész Magyarország egyik leghíresebb színésze lett. Legnagyobb sikereit Kolozsvárott aratta, de több ízben játszott a pesti Nemzeti Színházban is. A színjátszás mellett fiatal korától írt verseket is. Költeményei a Hölgyfutár,^ Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Újság, a Koszorú és az Erdélyi Híradó hasábjain láttak napvilágot, s később több önálló kötete is megjelent. Verseiben gyakran írt nosztalgikusán ifjúkori szülőföldi emlékeiről. Költeményeinek vissza-visszatérő motívuma Nagyecsed, Mérk, a Kraszna-part, a Nyírség és az akác. Legismertebb verse a megzenésített formában népszerű nótává lett Kétszer is nyit az akácfa virága. Műfordítói tevékenysége is jelentős. Főként Schiller drámáit ültette át magyarra (Don Carlos, Stuart Mária stb.). Hogy megkülönböztesse magát egy miskolci származású Kovács Gyula nevű versírótól, 1862-ben vette fel az ecsedi előnevet, mert szülei akkor már Nagyecseden laktak. A névválasztást a szülői házhoz való közeledés jelének is szánta. A szigorú apa azonban nehezen békült híressé vált fiával. A végső kiengesztelődést csak a sepsiszentgyörgyi tisztelőitől kapott aranyserleg hozta meg, amelyet a „tékozló fiú" úrasztali serleg céljára a nagyecsedi egyháznak ajándékozott. Az ecsedi református hívők ma is abból a serlegből isszák az úrvacsorai bort. Halála szinte szimbolikus befejezése volt hősi gesztusokban bővelkedő életének. Segesváron, a Petőfi halálának 50. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségen, Jókai: Apoteózis című versének szavalása közben érte a halál. 1987 óta Nagyecseden utcanév is őrzi az emlékét. Művei: Kovács Gyula költeményei. Pest, 1869; E. Kovács Gyula költeményei. Pest, 1892, 1900; Mátyás király. Drámai prológ. 1896; Emlékek és élmények. Kolozsvár, 1896. Irodalom: Ferenczi Zoltán: Kovács Gyula. Kolozsvár, 1885. Nyéki Károly: A nemzet napszámosa. Megkésett emlékezés E. Kovács Gyulára. Dr. Szállási Árpád: Egy színész kettős évfordulója. Magyar Nemzet, 1984. november 10.