Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
nem a kötelességteljesítés mulasztása, hanem a vezetésben való tapasztalatlanság folyománya. Ehhez járulnak még a felülről kapott parancsok, melyek sokszor az osztály erejét meghaladó feladatok elvégzését követelik. Általában a kiutalt védőállások olyan széles kiterjedésűek, hogy azokban feszes védelem megszervezése lehetetlen. A védőszakaszokban az erőket szét kell forgácsolni. Osztályon belül alig lehet megfelelő erjű tartalékot visszatartani a betörési pontok elleni, hathatós ellentámadások végrehajtására. A raj és félraj erejű támpontok általában 150-200 méterre települtek egymástól. Ennek következtében a parancsok végrehajtásának ellenőrzése, a feszes összeköttetés tartása és a támpontok közötti kölcsönös támogatás sok esetben lehetetlen. A támpontbelieket elfogja a félelemérzés, kiesnek a parancsnokok kezéből. A legénység pongyola, hányaveti viselkedése már mindenütt látható. A fegyelem lazulófélben. Ez előbb-utóbb katasztrófához vezethet. Nehéz ilyen csapatot vezetni! Mostanában már az osztályparancsnok is gyakran elkedvetlenedik, elfásul. Ilyen egység bevetésre már nem alkalmas! Az osztályparancsnok harcálláspontját először Zielonka északnyugaton, egy több szobás villában rendezi be. A ház előtt kb. 500 méterre húzódó dombvonulaton, melyen a védőállás fut végig, széles horpadás. Ezen a Varsóból jövő vasúti pálya északkeleti irányban halad keresztül. Az osztály ezt a rést a „zielonkai kapunak" nevezte el. Az ellenség felől a peremvonal mögötti rész nem volt betekinthető, csak annak egy kis sávja ezen a résen át. E sáv közepében állt a villa. A ház bútorzata még érintetlen. Fosztogató bandák még nem jártak errefelé. Ezek természetesen itt is a helybéli garázdálkodó csőcselékből kerültek ki. Általában errefelé is a „jó szomszédok" épp úgy fosztogattak háború dúlta helyeken, mint máshol a világon. Úgy látszik ez nemzetközi szokás! Este az osztályparancsnok holtfáradtan és élvezettel dől le egy rég nem élvezett kanapéra. Méghozzá poloskamentes! Ugyan ágyúszó ringatja álomba, de nem hallja. Három napja nem aludt. Aug. 31. Reggel az osztályparancsnok német ködvető üteg 173 tüzelésének fülsiketítő sivítására ébred. A gyilkos fegyver egy-két sorozatot ad le valahonnan az osztályparancsnok harcálláspontja közelében egy kertből. Jól rejtőzik. Pontos állását megállapítani nem lehet. Rövid sorozat leadása után elhallgat és sürgősen állást változtat, hogy az ellenségnek ne legyen ideje tüzelőállásának megállapítására és bemérésére. Ez az esemény sehogyan sem tetszik az osztályparancsnoknak. Nagyon valószínű, hogy a muszka a ködvető állását keresni fogja. Különben is az ellenség szemében a horpadás a vasúti sín mentén nagyon hívogató lehet. Ha mást nem, bizonyára néhány zavaró lövést le fog adni erre a területre. Ebbe a szórásba pedig az osztályparancsnok harcálláspontja is bele fog esni. Aggodalmasan távozik, hogy lejárja a védőkörletet. Megszemléli a munkálatokat a védőállásokban. Elbeszélget a legénységgel. Úgy látja, a hangulat eléggé kiegyensúlyozott. Az előnyösen fekvő állásban a csapat eléggé biztonságosan érzi magát. Utána átmegy Ködvető (Nebelwerfer) az ellenség vakítására, illetve a saját csapatok leplezésére alkalmazott, ködgránátot lövő 10.5 cm-es. hátultöltő 1940 M. aknavető. A korabeli magyar hadiokmányokban ködvetőként szerepelnek a német hatcsövű 10, illetve 15 cm-es sorozatvető reaktívaknavetők is.
