Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)

Az utolsó huszár

- Az ellenség páncélosokkal rajtaütött a hadosztály jobbszárnyán küzdő „N" osztályon. Azt kb. 500 m-re visszavetette állásából. Súlyos veszteségeket szenvedett. Egy századparancsnok, két másik tiszt, valamint 40 fő legénység elesett.

164 Végül német rohamlövegek támogatásával végrehajtott ellenlökéssel sikerült az eredeti állást visszavenni. A hírek nem valami megnyugtatóak. Ma, hosszú idő után végre ismét posta is érkezik. Mindenki mohón falja a leveleket hazulról. Sok jó hírt azonban ezek sem hoznak. Az ellenségnek az egész lovashadosztály arcvonalán mutatkozó tegnapi és mai szokatlanul élénk tevékenysége miatt azzal kell számolni, hogy e területen bármely percben támadást hajt végre. Az ellenség mozgása Ossowtól délre, a 4. század előtti erősen mocsaras terület közepén, kissé kiemelkedő dombon lévő (M) temetőben ma is feltűnően élénk. Az osztályparancsnok jelentése alapján a hadosztályparancsnok elhatározza, hogy összefogott tüzérségével a temető területére megsemmisítő tűzcsapást mér. Erre nagy nehezen kb. 350 lövést össze tudott kaparni. A déli órákban végrehajtott tűzcsapás nagyon hatásos volt. A hadosztályparancsnok parancsára a sötétség beállta után meg kellett állapítani annak erdményét. Az osztályparancsnok erre a vállalkozásra a rohamszakaszból egy rajt jelöl ki, azzal a feladattal, hogy lehetőleg állapítsa meg a hullák számát, maradt-e vissza a temetőben orosz erő, hozza magával a hulláknál talált írásokat, illetve esetleg még a helyszínen található orosz sebesülteket. Külön felhívja a járőrparancsnok figyelmét arra, hogy a sebesültek könnyebb szállítására a járőr vigyen magával kéthárom sátorlapot. Solymossy Márton főhadnagy, a rohamszakasz parancsnoka önként jelentkezik a feladat végrehajtására. Miután ez nem volt olyan nehéz, hogy okvetlenül tiszt parancsnokot igényelt, valamint az eddigi nagy tiszti veszteségekre való tekintettel, az osztályparancsnok nem akarta elengedni. Ezt a feladatot bármelyik rámenős, éppen ilyenre kiképzett rohamszakaszbeli tisztes is el tudta végezni. Azonkívül valami belső, rossz érzés arra intette az osztályparancsnokot, hogy Solymossy főhadnagyot ne hagyja kimenni. De ő azzal érvelt, hogy a legénység esetleg furcsán nézne rá, ha ennek a vállalkozásnak végrehajtásakor nem tartana vele. Az osztályparancsnoknak ez előtt az érv előtt - ha nehéz szívvel is - meg kellett hajolnia. Amint besötétedett, Solymossy főhadnagy a rohamjárőrrel a 4. századon keresztül kiment a temetőbe. A vak sötétségben és a süppedős, mocsaras talajban csak igen lassan és nehezen tudták a kiemelkedő (M) temető szegélyét elérni. Lövést nem kaptak. Körülöttük teljes csend uralkodott. Solymossy főhadnagy a járőr élén a temető széléről kezdett befelé csúszni, mialatt emberei egyesével nyomában követték. Egyszerre aknára lép. Az felrobban. Solymossy főhadnagy arcán és mellén súlyos égési sebeket kap. Midőn a járőr kb. 20 órakor sátoríapban a kötözőhelyre behozza, az osztálypa1944. augusztus 25-én halt hősi halált Kemény-Beke Pál százados, a 4/2. lovasszázad parancsnoka, MeczncT-Barthos Tivadar hadnagy valamint Dr. Pinezich Jenő tartalékos főhadnagy.