Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
nően rejtőzik. Egy-két helyen a saját és az ellenséges vonal egymáshoz igen közel húzódik. A beszéd áthallatszik. A századnál a hangulat eléggé nyomott. Majdnem mindenki borotválatlan, mosdatlan. Ez még jobban kirívóvá teszi a legénység fáradt, fásult kinézését. Fő kifogás: kevés a víz és a tisztálkodás lehetetlen. A vonalbeliek nagyon szenvednek a szomjúságtól a nagy melegben. Az osztályparancsnok mindezt maga is jól tudja, sajnos azonban nem áll módjában orvosolni. A sötétség beálltakor az ellenséges tüzérségi és gyalogsági tűz szokásszerűen ismét felelevenedik. Különös esemény azonban nem történik az éjszaka. Aug. 25. Midőn az osztályparancsnok 4 óra felé le akar feküdni, az osztály balszárnyától kb. 5 km-re keletre, a Totenkopf középső szakaszán, igen heves tüzelés kezdődik. Ezenkívül az egész környéken szokatlanul erős légitevékenység figyelhető meg. Izgalmas légi csata fejlődik ki az osztály felett és attól keletre. Láthatóan az oroszok vannak fölényben. Egy-egy lelőtt, fejest zuhanó gép nyomában sötét füstfelhő. Van olyan, amelyik ezer cafattá esik szét még a levegőben. Vastag füstgomolyagok szállnak fel a légbe a bombák becsapódási helyéről. Mindenki kinyújtott nyakkal, óvatosan ki-kipillant az óvóárokból. Lélegzetét visszafojtva szemléli a drámaian nagyszerű látványt. Mindenkinek egy a gondolata: mikor ereszt le az orosz ide is csomagot? Az osztály területén azonban bomba nem esett. Ismét megúszta szerencsésen. Az osztályparancsnok összekötő közeget küld a Totenkopfhoz, mert a vezetékes összeköttetést szétlőtték. Helyzettájékoztatást kér. A németek jelentik, hogy az ellenség betört vonalukba, de visszavetették. A távbeszélő-vonalat majdnem naponta szétlövik. A távbeszélő kezelőknek majdnem minden éjjel kijut a fáradságos és veszélyes vonalellenőrző munkából. A vonalvizsgáló járőrök egész éjjel úton vannak. Dolgukat kitűnően végzik. Értik mesterségüket. Fáradtságot és veszélyt nem ismerve, önfeláldozóan végzik kötelességüket. Hősiességben semmiben sem maradnak vissza az első vonalbeliek mögött. Sok válságos helyzetben állították helyre a megszakadt összeköttetést. így a vezetés csak rövid időre bénult meg. Délelőtt ismét heves ellenséges tüzérségi és aknavető tűz fekszik az osztály állásán. Mindenki behúzódik az óvóárokba és aggódva figyel. A hadosztályparancsnokhoz beosztott német összekötő tiszt érkezik ki az osztályparancsnok harcálláspontjára. Bebújik az óvóárokba és a következő híreket adja le: - Románia fegyverszünetet kért. - A németek az inváziós fronton nagyon rosszul állnak. - A keleti front azonban hamarosan meg fog erősödni. Nem kell itt nagyobb bajtól félni. (Hát ez megint micsoda „maszlag"? Azt hiszi a német, hogy ilyen gyerekes hitegetésnek még bedől az, aki maga körül látja a németek gyengeségét minden vonalon?) - Állítólag Románia kiesése miatt a lovashadosztályt szeptember elején Erdély védelmére hazaszállítják. Ez a hír ugyan kissé felvillanyozza az egész osztályt. De túlságosan senki sem tud neki igazában örülni. Mindenkiben önként az a gondolat merül fel ezzel kapcsolatosan, milyen viszonyokat fog otthon találni? Nem lesz-e már késő, mire a lovashadosztály hazaérkezik?
