Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

rejtőztek, sőt a jószágokat is magukkal vitték. Egyetlen félhízásban lévő sertést találtunk az egész faluban. Első kérésünkre a gazda nem akarta eladni, de hosszas magyarázkodás és a több, mint száz rubel megtette a hatást, megvettük a malacot. Minden kellemetlenségtől mentesen tértünk vissza Botowóra. Hortobágyi Lőrinc őrmesternek, a század szolgálatvezetőjének nagy kő esett le a szívéről, hogy ilyen simán szereztük meg a következő napi élelmet. A lovak etetése után a század is megvacsorázott, és mindenki elfoglalta a kijelölt védelmi helyét. Csöndes nyári éjszaka borult a falura. A félnapos menet és a délutáni védelmi munkák fáradalmai után a sátramba mentem és lepihentem. Gondolataim otthon jártak, mert amióta a fronton vagyunk még nem kaptam levelet. Végülis mély álomba merültem. Hajnali két óra körül arra ébredtem, hogy egy orosz felderítő gép köröz a falu fölött. Géppisztolyomat magamhoz véve felkeltettem a századparancsnokomat és elindultunk ellenőrizni a század védelmi szakaszát. Nyugalom és csend volt mindenütt a századnál. Amikor a védelmi vonalon visszatérőben voltunk, a falu nyugati részén egy vörös rakéta röppent fel, s ugyanakkor ott nagy tűzharc keletkezett. A falu azon részén több ház kigyulladt, s a tüz gyorsan terjedt a zsúpfedeles házakon és istállókon. A 6. század lovai tízesével vágtáztak felénk a falu fő utcáján, a mi embereink fogdossák össze azokat. A megvadult lovak nagy része azonban a határba vágtázik keserves nyerítéssel. A mi védelmi állásaink felől még egy lövés sem dördült. Már a falu közepén tombolt a harc. Négy emberrel indultam a központ felé, amikor egy huszár rohant hozzánk azzal, hogy már az osztályparancsnokságot támadják a partizánok, s az osztályparancsnok is megsebesült. Egy golyószórós raj is csatlakozott hozzánk és tűzharcba bocsátkoztunk a partizánokkal, akik ezután a környékbeli erdőkbe húzódtak vissza. Egyik csoportjuk éppen azon szorgoskodott, hogy egy sebesült társukat mentsen ki a mi huszárlovunkon. Tüz alá vettük őket, de a hajnali szürkületben egérutat nyertek. A rajtaütésszerű támadás főleg a 4., a 6. századnak és az osztálytörzsnek okozott jelentősebb veszteséget. Több ló és fegyver került a partizánok kezére. Hihetetlen volt számomra, hogy egy ilyen tűzharc után a partizánok közül egyetlen sebesültet, vagy halottat sem találtunk a helyszínen. Vagy a partizánok vitték magukkal, vagy a lakosság rejtette el őket. A falu több lakóháza és istállója leégett. Az egyik óriási fára telepített magasfigyelő géppuskás fészkünk is kiégett. A váratlan támadásban azt sem tudta hirtelen a legénység, hogy a lovakat szabadítsa-e ki az égő istállókból, vagy a partizánokkal vegye fel a harcot. Osztályparancsnokunk súlyos sebesülése ellenére sem vitette el magát a sebesültszállító gépkocsival, hanem az osztállyal maradt, s parancsot adott a falun kívüli tanyaszerű épületek átkutatására. Közben egy német egység is érkezett, s a továbbiakban közösen folyt a kutatás. Az utolsó ilyen épületcsoportból hirtelen géppisztoly sorozat dördült. Körbevettük az épületet s egy kézigránátdobás után az ott tartózkodó négy partizán megadta magát, akiket később hátraküldtünk az ezredhez kikérdezés végett. 25