Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

S. K.: Mi meg: Sírnak-rínak a mezei pacsirták. P. A.: Mint az előbb említettem, 16-án bevagoníroztunk, huszadika után kivagoníroztunk. Volt egy noteszem, időrendi sorrendben volt feljegyezve benne minden. És ez eltűnt szőrén-szálán a fogolytáborban. Az ember hagyatkozik a feljegyzéseire, még éjszaka is volt rá eset, mert az utolsó csatlásban voltam, hogy odalovagoltam a jelzőtáblához, és elolvastam, majd nagyjából egy külön papírra feljegyeztem, és utána átvezettem a noteszembe, hogy hol járunk. Mert éjszaka, ugye mit lát az ember pontosan? Éjjel lovagolgattunk. Addig menetelgettünk, míg a felzárkózás meg nem történt. Majd július 3-án estére egész közel jutottunk a fronthoz. Kleck alatt egy tanyában megvacsoráztunk, és estére már hallottuk, hogy harc folyik. Tudomásom szerint a harmadik huszárezred volt harcban az oroszokkal. Ott voltunk egész este a falu közvetlen közelében, amikor még nem került sor beavatkozásra, mert már égett az egész falu. A német harckocsik hozták ki a sebesülteket, nagyon jól emlékeszem rá, és ez alatt az idő alatt, feltételezem, két harckocsi beszivárgott abba a tanyába, amelyikben előtte való délben ebédeltünk. Reggel, úgy kilenc óra tájt megkezdődött a visszavonulás, lépcsőzetesen, úgy ahogy a nagy könyvben elő van írva. Átléptük a vasútvonalat, az oroszok kijöttek az erdőszélig, majd látni való volt az is, hogy bekerítő mozdulatot tettek, és már környes-körül füst mindenütt, mi pedig benn a gyűrűben. Arra is emlékszem, hogy a vasúti töltésnél még be is ugrottam egy fedezékbe, egy golyószórós fedezékbe, széjjel nézek már, hogy hogy is néz ki ez a németek által gyártott fedezék, hátha még hasznát veszem. A mocsár szélén felültünk a lóra, és szabályosan, mint aki jól végezte a dolgát, még fokozott készültség sem volt, mert ha fokozott készültség volt, akkor elől lovagoltam a golyószóróval, ha nem, akkor hátul. Tehát az utolsó csatlásban. És most az utolsó csatlásban lovagoltam, amikor két orosz harckocsi a tanyából kilépett, és rögtön géppuskázott. Az én lovam balra vágta a fejét és összerogyott. Alig érkeztem kikapni a lábamat a kengyelből. M. I.: Hogy hívták a lovadat? P. A.: Borcsa. Borcsa volt szegény. S. K.: Akkor értünk egy nagy rozstáblába. P. A.: És akkor ott szemben velünk volt egy hatalmas horhos, ez a kecskelábú fűz volt benne, még a páncéltörők ott voltak, és úgy tudom, úgy hallottam, hogy a páncéltörők fel is kapcsoltak és már menni készültek, amikor Szentgyörgy völgyi százados úr a horhoshoz érkezett. Erre a többiek rövid vágtával egykettőre a horhosban termettek. Szentgyörgy völgyi százados úr azonnal újra tüzelőállást parancsolt, és mondta, hogy lőjék ki a harckocsit. Ki is lőtték. Én még akkor hasaltam, amikor az egyik harckocsi megállott. Hát, mondom, mi a fenét akar ez, de semmi nem volt. Megállt az egyik harckocsi, aztán a másik rükverebe, és mint a félőrült, vissza a tanyára, aztán jött Rohoska Pali, hogy adjam át a golyószórót, és menjek az ütközetvonatra, és üljek fel. Rohoska Pál szarvasi fiú volt, nekem társam. Amikor odamentem a vonathoz, azt mondja nekem Balogh András szakaszvezető, hogy ne én menjek, hanem Németh Károly huszár leszáll a lóról, menjen ő, én pedig felülök az Alacskára, Németh lovára. Rendben. Hát ez történt. És közben egynéhány lövést kapott a tanya, lángba borult az egész környék, a deszkaépületek, stb., és a tanya égett. Hát mi aztán rövid vágtával, hol így, hol úgy, mindenütt a mocsárszélben, 42