Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

majd egyszer aztán csak belekeveredtünk a mocsárba. Vitatkoztunk, hogy merre menjünk. És akkor úgy döntött a többség, hogy itt a mocsárban megyünk tovább. Én meg azt mondtam, hogy ti menjetek, de én nem megyek, visszafordulok, mert belefúlunk a mocsárba. Sz. Gy.: Szentgyörgyvölgyi Gábor százados úr mellett volt a rádiós, akit az első ütközetben kilőttek a százados úr mellől. Akkor a százados úr visszarendelt bennünket, és azt mondta, emberek, minek jöttünk mi ide. Mi keresnivalónk van nekünk itt? Miért harcolunk mi itt? P. A.: Amikor a horhost elhagytuk, tudomásom szerint Nagy Kálmán szakaszvezető könnyebb sebet kapott, szintén géppuskától. 0 volt az első ember, aki megsebesült harc közben. Az első lóáldozat pedig mikor felzárkóztunk, a trombitásé, Lendvai Jánosé volt, repülőgéptől kapta. Tehát ez volt az első lóbaleset. Tehát amikor leszálltunk a lóról, ott mentünk a mocsár szélében, egyre mélyebben, egyre mélyebben süppedtünk a mocsárban, még gyalog is. Azt mondtam, hát ez nem jól van, megyünk be a mocsárba, én visszafordulok. Találtam két slitter fát, arra tettünk szénát. Vissza is fordultunk, nem tudom, kinek a lova, mégis mellécsúszott, ugyan kijött, de orrán-száján dőlt a vér. Balogh szakaszvezető szügy ön lőtte. Ott mindjárt, a mocsár szélében. Sz. Gy.: Nemcsak az ötödik század volt ott Klecknél. A rengeteg magyar katona, mind curikkolt visszafelé. Egymást nyomtuk bele a mocsárba. Nem győztük menekülni visszafelé, annyi sokan voltunk. Aki leesett az útról, a deszkaútról, az ott is maradt a mocsárban. P. A.: A deszkaúton csak egyszer jártunk. Sz. Gy.: Elég volt az. P. A.: És hova vezetett az a deszkaút? M. I.: Pinszkbe vezetett. Pinszk nagy város volt. Abba bejöttünk, ott kellett volna éjjeleznünk. De azt mondta a százados úr, itt nem éjjelezünk, mert ez teli van némettel, és a németeket pedig bombázták. Hanem kimentünk, a harmadik század azt hiszem, jócskán túl elment tőlünk, mi is jócskán kimentünk. Akkor azt mondta a százados úr, hogy senki cigarettát sem gyújthat, mert egy csepp világra is reagálnak az oroszok. Egyszer aztán elkezdték, kiöntötték a kosárból a Sztálin-gyertyákat, olyan világos lett, hogy a tüt is meg lehetett látni a nagy fűben. Emlékeztek vissza, nagy diófás helyen voltunk megszállva, az ötödik század. Minket nem sértettek, távol voltak tőlünk. A harmadik század, nem tudom, mit csinált, mit nem abban volt Boros Miska is, az is egy újfehértói földim volt. 0 ott halt meg, mert megbombázták úgy őket, és szétlőtték azt a tanyát, ahol voltak. P. A.: Tehát kijutottunk egy kövesútra. Hogy melyik községben, azt nem tudom, de azt igen, hogy jobb oldalon volt az állomás, és égett benne a felszerelés, a vagonoknak már az oldala hullott lefelé, és ott volt bennük a bálás széna. És arra már szintén nem emlékszem, hogy hívták azt a helységet, ahol kint az erdőszélen megálltunk, és ott megszámolták, hogy mennyi a veszteség, milyen a felszerelés, mennyi maradt oda. Aztán Pristyák József, a századkovács a patkolást pótolta. Hidegvasalást csinált. Általában az a hír kezdett elterjedni, itt olyan nagy a veszteség, hogy ez az ezred már nem ütőképes, itt már csak hídőrség vagy útőrség, vagy ilyesmi jöhet számításba. Hát aztán mikor sorakozó volt, a százados úr azt mondja, hogy 43