Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 38. Nyíregyháza, 1994)

Bevezetés és eligazító Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiájának első részét tartja kezében az olvasó, amely a Nyíregyháza címszó anyagát tartalmazza. Voltaképpen csak technikai okokból került ez a rész külön kötetbe, valójában szerves egységet alkot a megye Ajaktól Zsurkig terjedő egész anyagával, sőt igazán csak e nagyobb egységben nyeri el topográfiai jellegét. Az irodalmi topográfia az irodalmi lexikon egy sajátos válfaja. Mindenekelőtt abban különbözik a hagyományos irodalmi lexikonoktól, hogy címszavait nem az írók neve, hanem a kiválasztott terület, a mi esetünkben Szabolcs-Szatmár-Bereg településnevei adják. Minden helynév alatt időrendben szerepelnek mindazok az írók, költők, irodalomtörténészek (a XIX. század derekáig a szakírók és más írástudók is), akiknek az illető településhez valamilyen közük volt. Például: ahol születtek, hosszabb-rövidebb ideig éltek, iskolába jártak, dolgoztak, meghaltak, vagy akik a településről akár szépirodalmi műben, akár tudományos munkában írtak. A futó látogatások, átutazások, konferenciák, író-olvasó találkozók stb. természetesen csak a legnagyobbaknál (Petőfi, Jókai, Vörösmarty, Móricz, Ady stb.) érdemelnek említést. Másoknál csak akkor, ha a látogatás élményéből valamilyen irodalmi mű is született, vagy más módon maradt nyoma az író életében. A topográfia lényegéből, legfőbb műfaji sajátosságából következik, hogy a helynévcentrikus rendezőelvből következően, egy-egy író nem okvetlenül egy szócikkben szerepel, hanem sokszor a szócikkek egész sorában. De abban is különbözik a lexikonoktól és irodalom történetektói, hogy nem értékel, nem szelektál. Elsősorban adattár kíván lenni, s a lehetőségekhez mérten teljességre törekszik, jóllehet tudja, hogy azt sohasem érheti el. A teljesség-igény, persze, újabb problémákat is felvet. Kit tekintsünk írónak? Mindenkit, akinek valaha akárcsak egyetlen sora is nyomdafestéket látott, vagy csak azt, aki rendszeresen publikált, esetleg csak azt, akinek önálló kötete is megjelent? Nem könnyű a válasz ezekre a kérdésekre. Másként értelmezték az íróság kritériumát a felvilágosodás koráig, másként a 19. században és nyilván másként értelmezzük ma. S ugyanígy változott az idők folyamán magának az irodalomnak a fogalma is. Ezeket a változásokat a topográfia összeállításánál is figyelembe kell vennünk. Alapelv: minden korszakban azt tekintjük írónak, akit saját kora annak tartott. S szólni kell még egy fontos különbségről is. Ellentétben a lexikonokkal és irodalomtörténetekkel, amelyek általában már a szócikkek terjedelmével is értékelnek, vagyis a nagy írókról részletesebben, a kevésbé ismertekről rövidebben írnak, a topográfia igen gyakran megfordítja az arányokat. A nagy írókról csak a telepü3