Riczu Zoltán: Zsidó épületek és emlékek Nyíregyházán. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 34. Nyíregyháza, 1992)

A status quo hitközség Síp utca 12. sz. alatti házának átalakítása Míg az ortodox hitközség új épületek építését szorgalmazta, a status quo hitközség a meglévőket javíttatta és alakíttatta át a növekvő létszámnak és igényeknek megfelelően. Ilyen átalakítást követhetünk végig a Síp utca 12. számú ház esetében, amelyet 1919-ben vettek meg, a kántor és a metsző lakott benne. 1920. június 4-én műszaki leírás készült az átalakításról. A meglévő épület utcai főfalát le kívánják bontani és terméskő alapon égetett téglával újrafalazzák. A mennyezeti nádborítást bevakolják, a tetőt cseréppel fedik. A bővítmény egy szoba (4,7 m x 4m ) és egy folyosó, mely 1,5 m széles lesz. A szobát imaházként használták. 2 A tervező és építő Fekete Gyula volt. Június 10-én beterjesztették a tervet a tanácshoz. A szemle július 1-én volt, megállapították, hogy az építkezés abban az esetben engedélyezhető, ha a telek helyén nem nyitnak utat, tehát nem kell kisajátítani. Felmerült ugyanis, hogy a Síp és a Víz utcát ezen a telken keresztül kötik össze. Ezen kívül tűzfal emelését és tűzbiztos tetőfedést írtak elő. A szomszédok az építkezés ellen nem emeltek kifogást. Július 29-én a hitközség bejelentette, hogy saját felelősségére megkezdte az építkezést, mivel „lopkodják" az anyagot, amit az építkezéshez biztosí­tottak. A lakás felépítése közérdek, ezért remélik, hogy a Városi Tanács megértést tanúsít és jóváhagyja az építkezést. Kisajátítás esetén pedig lemondanak a kártérí­tésről. 4 Október 13-án a városi főmérnök jelentést készített az ügyről. Megállapította, hogy újabb kiszállás nem szükséges, mivel a szemle, mely júliusban volt, elegendő a véleményalkotáshoz. Az engedély kiadását javasolták ugyan, de —ennek ellenére— a főmérnök (mivel az engedély nélküli építkezést elkezdték) szabálysértési eljárás megindítását kezdeményezte a hatóságnál. Új utca nyitása nem szerepelt a tervben, de szabályszerű lemondónyilatkozatot kért a hitközségtől, amennyiben elhatároznák annak megnyitását. November 3-án a tanács bekérte a lemondónyilatkozatot, no­vember 5-én pedig felkérte a rendőrkapitányt az eljárás lefolytatására. Az épület — átalakítva ugyan — ma is áll, az udvarán található a metszőhely, mely 1988 májusáig múködött. 1944 után lakóház volt, ima­ház funkcióját nem látta már el. l ) SzSzBML. V. B. 186. IV. kútfő, 26/1904. a. sz. 15206/1920. i.sz, ) A tulajdoni lapon található bejegyzés alapján ) Lásd 1. jegyzet! 4 ) SzSzBML. V. B. 186. IV. kútfő, 26/1904. a. sz. 21422/1920. i. sz. 5 ) SzSzBML. V. B. 186. IV. kútfő, 26/1904. a. sz. 30164/1920. i. sz. ) Lásd 4. jegyzet! 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom