Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

9. A PIRIPÓCSI KATONA Ez olyan soká szdgálta a császárt, hogy harminckét fogábul: kettő lötyögött a pofájjába. Hát oszt szabadságot kírt, hogy hazamenne mán Piripócsra,a rokonnyait meglátogatni. Hát osztán olyan huszonöt botot kapott a farára, hogy atyafiságbúi se érdemelt vdna többet,vagy jobbat a szabadságkírísír! (Egye le a fene!) Őtán oszt nem kírt szabadságot,hanem csak kimaradást kírt.Azt adtak neki. Addig sétált a nagy városba,hogy kisétált a városbúi. - U nem megy vissza, megyén Piripócsra haza, oszt jól van! - Tapogassa a zsebit, hát három krajcár az egíssz! - Na de, maj jól lakok én valahun - aszongya - ebbűl, kocsmába. Hát ahogy megy, mendegél, hát megy rá szemközt egy kddus. Kíri, hogy segítse valamivel! - Jó ember! Sz én is olyan szegin vagyok,mint te! De adok egy krajcárt, na! Még neki maradt kettő! Evvel - Szent Péter vót a kddus - felment mingyán a jó Istenhe, oszt megmondta: Egy jólelkű katonára akadt, felhozza a mennyországba? - Hát eridj kérd meg tülle, hogy kell-i neki? - Hühü! Az maj jó lesz, ha meghalok! - aszongya. Mengyek én Piripócsra. - 0 csak megyén Piripócsra. Na de, mondta a katona: - Nem mennyország kéne nekem, hanem egy teli kulacs,hogy mindig csókolhatnám,oszt mindig teli maradna. Disznósonka! Mindig vagdalnám, oszt mindig egísz maradna! Meg egy búzacipó! - Mindig szekdelné, de csak egísz vdna! 91