Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

a kutató egy adott zárt terület néprajzi kincseit összegyűjthesse. Ebben a teljesben viszont benne van az egy mesemondó által tudott összes epikum. így értelmezi Arany János is, amikor ezt írja: "Dseposzunk eltűntével majd semmink sincs, hol az egyetemes népszellem nyilatkozását megleshetnők, kivéve a mese." * Arra már rámutattunk, hogy a mesélő a meséibe - nyíltan vagy burkoltan - belemondja saját vágyát, mely szinte észrevétlenül kiszélesedik a közösség vágyává. Azonban nemcsak a vágyát viszi bele a meséibe,hanem családi életviszonyát is. Ez megint csak azért történik így, mert a mesemondó egy egyéniség, azaz véleménye van mindenró'l, ami vele és körülötte történik. Vonatkoztatom ezt a véleményt ebben az esetben különösen saját jövendó'jére. A jövendő', mint terv: összekeveredik fantáziájában az illúzióval, ez teszi számára és hallgatói számára a mesélés idejét ködösen széppé, elrendezetté, megnyugtatóvá. Mint aktus alkotáslélektani lag - az álom és az ébrenlét közötti átmeneti pont. Mivel pedig átmeneti, így csak átmenetileg megnyugtató, idó'szakilag pihentető', de hiszen nincs is más célja. Az élet küzdelmében kapott sebeket ezzel az igazságszolgáltatással akarja helyreütni.A megnyugtatót azonban csak a szorosan vett tündérmesékre kell érteni,mert a tréfás mesék célja egészen más, pl. a mulattatás. Kovács Agnes ezt a differenciálódást szabatosan elvégzi, amikor azt írja: "A tartalmi és formai eltérésen kívül van még egy igen lényeges különbség a tündérmesék és a tréfás mesék között: az előbbiek szép előadásához, megfelelő' hangulatához szükség van a téli tú'zvirágos esték meghittségére és nyugalmára, vagy a nyári megfeszített munka utáni testi elernyedésre; az utóbbiak inkább munkáéiénkítők. Nagy becsülete van a tréfás meséket tudó embernek a kalákában, 4