Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

Na osztán, hogy tudja meg a kántor, - nyitva vőt a konyhaajtó, íppen ebédelt a kántor, - beszaladt a kántorho a róka! Kikapott egy sültkappant, oszt kiszaladt; az ólajtónál lelökte, oszt kiszaladt a palánkon. A kántor utánna - még a széket is felborította, bottal! (Gondolni való, a sültkappanír.) Na osztán, nagy morogva vette fel a kántor a kappant. Oszt hallja, hogy valami kalamol az istállóba! Benízett, hát akkor lássa, hogy a báránnyát fojtogassa a farkas. Embereket osztán szólított elő,osztán rettenetes elvertík a farkast! Olyan vót, mintha mán döglött vóna. Eigen. Osztán elment a nyüzójír, hogy megnyúzassa. Am meg addig felíledt, a nyavalya üsse ki,oszt kiugrott a palánkon, oszt elment. Ez így vót. 29. A RÓKA, MEDVE MEG A SZEGÉNYEMBER Verekedett a nyúl a medvével. Makogott a kis nyűl. Hát osztán, az ember meg ment szántani,osztán lássa, hogy a medve verekedik a nyúllal. Elkezdett kacagni. A medve meglátta. Aszongya: - Na, megájj, ördögadta embere! Maj nem kacagol te! Megeszlek tehenestül, mindenestűi! De addig rimánkodott az ember, hogy: - Ne egyél meg, had vessem el ezt a kis gabonát! Legyík a családomnak enni. Ne egyil meg dilig! (Hm, hm.) Dílbe osz mán búsult az ember nagyon,mert ment a medve, hogy megeszi. Nahát, odament egy róka: - Mir búsulsz, te szegínyember? 135