Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

- Az a főid. Ott van az ember, amit az Isten teremtett! (Mán az állatok mind megvótak ott; madarak,minden.) Hájj, Hájj! Elindult oszt oda. Szárnyon ment, hamar odajírt,mint most a repülIS. Hát oszt odairt. Hát,nem tudott a kerbe bemenni,mer minden sarkát egy angyal őrizte. Hát, leszállt kivűl. Ott mingyán ez a rongy Lucifer ügy hazudott... Hát osztán gondolkozott, hogy hogy jussik be? Hát a nagy fii közzűl felkelt egy nagy kigyd. Még akkor a farkahegyin ment,nem úgy csúszott,mint most. Kiszen vót a tervivel: átváltozott szellemnek, belebütt a kígyóba. Annak úgy vezérelte az útját, hogy menjen be a kertbe. Be jis ment. Mindenfélle állat mán ott vdt. Hát osztán, báránszelídsigbe iltek egymással. A bárán farkassal feküdt egy vackon. A sas, meg a szelíd galamb egy fiszékbe ültek. Oehát, Ádámot az Isten megteremtette agyagbúi,lelket lehelt bele. Akkor megmutogatta neki az állatokat: - Na, látod? Te ezeken fogsz uralkodni! Többet nem fogok teremteni, mindegyik a maga faját fogja nemzeni. Akkor nízett Ádám szíjjel az állatok közt, magához hasonlót egyet sem látott.Ezt az Isten hamarbb tudta,mint Ádám; kigondolta! Elaltatta Ádámot, alkotta Évát - egy ódalcsontjábúl! így osztán, így lett párja Ádámnak. El lett a párja.Mikor felébresztette a jó Isten Ádámot, hát mellette állt Éva. - Na - aszongya,- az én csontom van benned,az én húsom van rajtad, az Isten nekem teremtett! így oszt akkor,mikor a kígyó bement a kerbe, felkelt Ádám és Éva, osztán a virágokat ölelgettik. Azokat igazgatták, a virágok bokrajit. (Nem vót azoknak más dogok.) Hát oszt, mondja Ádám Évának akkor: 132