Németh Péter (szerk.): Nyíregyházi szlovák ("tirpák") nyelvjárási és néprajzi emlékek V. (Jósa András Múzeum Kiadványai 32. Nyíregyháza, 1991)

Kostálik, Ján: A "tirpákok" mint szlovák etnikum által lakott Nyíregyháza környékének földrajzi aspektusai (Kivonat, ford.: Németh Zoltán)

tással foglalkoztak, túlsúlyban lótartással és ser­téstenyésztéssel . Érdekes a bokortanyák telépülés-földrajzi jel­legzetessége és alaprajzi lag a genetikus típusuk. A Nyíregyháza környéki bokortanyák szétszórt típusú településeket mutatnak - tanyákat,különböző alapraj­zú vidéki lakóhelyeket -.melyek (szétszórtak és kom­paktok )zömmel központi mag nélküliek, mint az elsőd­leges település eredményei. Eredetileg pásztor-, ké­sőbb földműves települések voltak, amelyeknek a fej­lődését a föld birtokosa, a földesúr diktálta. 2-10 ház összetömörülése és ezek fokozatos egybe-csopor­tosítása 40-50 gazdaságba, ezek szinte egy csoport­típusú falut alkotnak. Fekvésüket három fő tényező határozta meg: a felszín, a víz, a levegő. A házakat agyagból és vályogból építették, szalmával fedték a tetőket. A pénzügyi viszonyok javulása folytán hama­rosan kőből és égetett téglából készültek a házak.A­míg a múltban egy település létesítésekor az embert, a földművest a tényleges elképzelései irányították a természeti lehetőségek (felszín, víz, termőföld) fel­használásában, a helyzetről maga döntött. A telepü­lések közötti összeköttetést szűk, túlnyomóan poros, rossz felületű utak alkották. A bokortanyák jelentős hiányossága a gyenge ellátottsága volt, hiányzott az iskola, a kultúra, az orvos. A föld gazdasági fel­használása eltérő volt.A szlovákok benépesült vidék­re települtek, és életmódjukkal befolyásolták a he­lyi lakosság színtjét.Az adaptálódás bonyolult prob­lémáját kellett leküzdeniük és meg kellett szerezni­ük a föld termékennyé tételének ismereteit. A "tir­pákok" már a XVIII. században alkalmazták a határnak 3 részre való felosztását. Két részben vetettek és kapásokat műveltek, a harmadik részt ugaron hagyták, ahol az állatok legeltek. A talajt évente szántották

Next

/
Oldalképek
Tartalom