Bene János: A nyíregyházi huszárok. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 31. Nyíregyháza, 1991)

lépdelnek a büszke harcosok, huszárok, tüzérek , remek fehér lovakból összeállított rajok jönnek. Délcegen ülik meg a harcok viharait járó huszárok a paripákat, nyílegyenes sorokat látunk, a Kormányzó Ur Őfőméltósága előtt tisztelgésre villan a kard, s Őfőméltósága minden csapatot tisztelgéssel fogad. Több mint egy órán át tart a gyönyörű díszmenet..." - írta a Nyírvidék tudósítója. A díszmenet után a Kormányzó kíséretében az állomásra hajtatott, a különvonaton a vármegye és város szűkebb katonai és polgári előkelőségei tiszteletére ebédet adott, majd az esti órákban a Túrán visszaindult a fővárosba.

152 A huszárok számára pedig két nyugalmasabb év következett, mígnem 1944 tavaszán újból a harctérre szólította őket a felsőbb parancs, s ahonnan már kevesek számára adatott meg a hazatérés lehetősége. * * * 1942-43-ban a viszonylagos nyugalmat kihasználva megtörtént a lovasság utolsó nagy átszervezése, az 1. lovashadosztály kialakítása, mely az akkori időben a lovasseregtest legkorszerűbb szervezetét mutatta fel. Ez a hadosztály volt a kormányzó kedvence, melyet az utolsó pillanatig meg akart őrizni a lehtőségekhez képest független magyar politika biztosítékául. 1944. március 19-e, hazánk német megszállása után azonban a német fővezérség mégis kicsikarta a lovas hadosztály harcbavetését, sőt azt is keresztülvitték, hogy a hadosztályt nem a Kárpátok előterében, tehát az 1. magyar hadsereg kötelékében, hanem a Pripjaty mocsarakban vessék be. A mozgósítást 1944. április 29-én (Szabadhegy István a 4/II. osztály parancsnokának naplója szerint május 3-án) rendelték el. A hadosztályt június 10-étőJ kezdték kiszállítani a frontra. A 4. huszárezred június 13-án rakodott be Nyíregyházán. Az elindulásról így ír Szabadhegy István alezredes: „Istenem, de másképp volt ez a berakás, mint 1914 augusztusában! Most nem virággal feldíszített, kilobogózott pályaudvar. Nem volt katonabanda, mely a Himnuszt játszotta, midőn a szerelvény lassan kigördült, melyen még a mozdonyvezető is az esemény fontosságának és tragikumának tudatában szinte méltóságteljesen indította el a mozdonyt. Nem volt, ha síró is, de lelkes hangulatú, győzelemben bizakodó hozzátartozók tömege, mely vékaszámra osztotta szét a finom otthon-sültet az elvonulóknak útravalóul. Akkor is zokogva, elkeseredve búcsúzott mindenki szeretteitől. De az a hangulat fennkölt, emelkedett, a hősies áldozatot büszkén vállaló volt...A mostani berakás a légiriadó nyomott hangulatában folyt le. Nem volt zeneszó, nem volt ének. Csak egy-egy szerény virágcsokor tűnt fel itt-ott az utolsó búcsúcsók után. Az osztály egységei végig a vasúti állomás felé vezető utak menti fák alatt álltak rejtve. Meghúzódva várták, míg rájuk kerül a sor. Napok óta állandó légi támadások érték Debrecent és Nyíregyházát. A rendészeti közegek távoltartották a hozzátartozók tömegét. A búcsúzkodás is csendben, gyorsan folyt le. Az egész berakás alatt szinte temetési hangulat uralkodott. A szerelvényt lázas gyorsasággal rakták be és amint elkészült, azonnal indították ki az állomásról. Alig maradt idő a búcsúcsókra. Künn a nyílt pályán az elvonulók között nagy a megilletődés. Közülük nem egy megérezte, hogy a Magyar Huszárt utoljára szólították fegyverbe a haza védelmére..."

153 88