Bene János: A nyíregyházi huszárok. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 31. Nyíregyháza, 1991)
Honvéd huszárok Nyíregyházán A magyar uralkodó osztály I. Ferenc Józseffel és az udvari katonai körökkel folytatott hosszú és nehéz tárgyalások során 1867-ben kivívta az önálló magyar honvédség elismerését. A hazai közvélemény a kiegyezés nagy vívmányaként könyvelte el, hogy az 1848-49-es szabadságharcban annyi dicsőséget szerzett „honvéd" név Magyarországon ismét használatos lesz, és a császári és királyi közös hadsereg mellett - még ha korlátozottan is - magyar jellegű fegyveres erő létesülhet. Az uralkodó 1868. december 5-én szentesítette a honvédségről szóló XLI. törvénycikket, kimondva, hogy a magyar királyi honvédség „a fegyveres erőnek kiegészítő része", felhasználható „háború idején a hadsereg támogatására és belvédelmére, békében kivételesen a belrend és biztonság fenntartására is."- A magyar királyi honvédség vezényleti nyelve a magyar lett, tisztjei csak magyar állampolgárok lehettek, feladata háború esetén az ország határainak védelme, a határokon túl csak az országgyűlés beleegyezésével vihették. Mindettől függetlenül az I. világháború előtt a honvédség alacsony létszámú volt, és másodrendű alakulatnak számított. Kezdetben csak két fegyvernemet engedélyeztek számára: a gyalogságot (82 zászlóalj) és a lovasságot (28 huszár-és 4 dzsidásszázad). Ezeken kívül megszerveztek néhány, a katonai életben feltétlenül fontos szolgálati ágat (orvosok, hadbírák, hadbiztosok, szám vetők, állatorvosok), de sem tüzérséggel, sem műszaki alakulatokkal a honvédség ekkor még nem rendelkezett. A törvény szentesítése után, 1869 tavaszától szerveződtek az első honvédalakulatok. Október végére minden honvédkerületben befejeződött a keretek kiképzése, s az altisztek bevonultak a századok megalakulási állomásaira. Nagy gondot jelentett a lovak beszerzése és idomítása: e munkát még az újoncok bevonulása előtt be kellett fejezni. Az így létrehozott keretek között 1869. november elsején megkezdték a bevonult újoncok kiképzését. Egy honvéd lovasszázad 2 tisztjével és 40 lovasával a közös hadsereg egy szakaszának felelt meg. A hadilétszám természetesen annyi volt mint a hadseregnél, tehát 5 tiszt és 168 lovas. Háború esetén a század egy pótosztagot is felállított. Mivel a lovas legénységet 8 hét alatt nem lehetett kiképezni (hiszen nekik a gyalogsági kiképzés mellett lovagolni, a lovassági harc szabályait is meg kellett tanulniuk, ezen felül a pótlovak idomítására és belovagolására is kellett személyzet), a lovassági újoncok legalább fél évet szolgáltak, az altiszteket még ennél is hosszabb időre, egy-két évre visszatartották. Nagyon kevés volt a tiszt. Az előírt kettő helyett némelyik századnál még évek múlva is csak egy hadnagy vagy főhadnagy képviselte a tisztikart. 2 7
