Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

tuk, azután már lehetett tárolni." Az almát és a fojtós körtét is megasztalták Tarpán. Elvitték ezeket még Debrecenbe is. Hegyi József azt mon­dotta, hogy ő mindig Debrecenbe vitte, mert a debreceniek nagyon szerették a susinkát. így nevezték a fojtós kör­tét. Az aszalványokat literre és kilóra is mérték. Ko­pács Elek 63 éves Hunyadi utcai lakos édesapjától hallot­ta, hogy még az első világháború előtt, pontosabban 1910­ben lengyel zsidók Jártak ide és azok vásárolták fel az aszalványainkat. A tarpai aszalványokat tehát külföldre is szállították. Őhozzájuk is rendszeresen jártak. Udvarukon hátul, a rakodón alul volt egy 12 méteres épület,amelynek egyik része szeszfőzde helyiség volt, a másik vége pedig aszaló. Sajnos ezt már lebontották. A két épület között egy 260 cm-es helyiség állt, ahonnan a két helyiséget fű­tötték. Ó is úgy mondta el, hogy az aszalóházukban volt egy kétméteres hosszú pléhkályha, amit ducskókkal fűtöt­tek. Az aszalóházukban nekik 3 sor rúd volt beépítve, fe­nyőrudak voltak és ezekre rakták rá a kasokat. A három sorba kb 40 kas fért be - emlékezete szerint - egy-egy sorba 10-13 kas. Ez azt jelentette, hogy az ő aszalójukba egy összevetett kas szilvát lehetett berakni. Egy össze­vetett kas 35-40 véka. Egy véka = 30 kg. Ez tehát jó 10 q szilva nyers ál­lapotban. Mikor fel lett öntve betapasztottuk és megkezd­tük a tüzelést. A helyiséget azonban szerinte is mindig ellenőrizni kellett, mert felül előbb aszott, cserélgetni kellett, mert megégett volna. Egyszerre azonban sohasem lehetett egy kassal kivinni, hanem át kellett válogatni. De törvény volt, hogy minden, nap ránézzünk. Amikor megaszalódott, egy ember bement és adogatta 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom