Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

Ahogy a hótt Tiszánál megyünk a fok szélén, ott volt a Tómeginél, Ott volt Siti Bélának egy szőlője és attól egy kicsit jobbkézre, lent a Tisza szélen, én jól emlékszem rá, dombácokra volt építve, úgy mentünk be egy pallón. Sima kövön őrlött, de elég szép lisztet adott. 1910-ben még megvolt. Aztán, én úgy emlékszem,hogy széjjelszedték. Kiegészítésképpen szeretnék szólani a "szegény emberek"' malmáról, az un. kézi darálókról. Több ilyen daráló található még ma is a tarpai családok tulajdonában.Ma már használaton kívül vannak. A XIX. század első felében és az azt megelőző időkben is elég nagy számmal voltak találhatók. Máté József, Hunyadi u. 59. szám alatti lakásán ma is megvan, egészen jó állapotban ez a daráló, melynek történetét így mondja el tulajdonosa: Dédnagyapám, Máté József készíttette. A hozzávaló anyagot a tarpai ősi komlósi erdőrész termetté. Az alsó és felső őrlőköveket a muzsaji kőbányából szállították hozzá. Ami kevés vasszerkezet van benne,az az akkor élt kovácsmester munkája. Szüleim elbeszélése szerint ez a kézzel épített, faragott daráló nagyon sok megpróbáltatáson ment keresztül. Már a szabadságharc idején is - amikor szűkösen volt a termés - nagyon sok család őrölte meg rajta a mindennapi kenyérnek valót. Az első világháború ideje alatt is ki volt használva. A románok elől elrejtettük a szalmakazalba, így maradhatott meg. 1919-től 1941-ig elég békés sorsa volt, de az 1942-es kenyérszűkében levő környékbeli szegénység éjjel-nappal működtette, de főleg éjjel, mert az emberek a beszolgáltatások miatt ekkor daráltak. Mi sohasem kértünk érte vámot. 1945-ben javításra szorult, 127