Nagy Ferenc: Ibrány. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 25. Nyíregyháza, 1987)

ahonnan tavaly is egy álló helyzetben elsüllyedt Cervus alcesnek agancsos koponyája került a szabolcsi múzeumba, Ibrány közeléből. Ahol évezredek alatt a vízinövények mindig víz alatt álló maradványaiból vastag tőzegrétegek, levegő hatásának is kitett korhadékaiból pedig méternyi vastag humus-rétegek képződtek - ma áldást osztó gazdasági kultúra van, mely távolról sem engedi sejtetni azt, hogy pár évtized előtt ott a pákászok élték víg napjaikat." A lápos, mocsaras területek művelésbe fogása a szabályozás előtt is a paraszti élet része volt. A tagosításkor véres vitát kiváltó egykori nádasokat

196 az úrbéri jobbágyok törték fel, és éppen azt sérelmezték, hogy a törés hasznából a földesúr kisemmizte őket. A láp termőre fordítása nehéz munkával járt. A zsombékokat erős kapával felvágták és csomókba hordták, hogy a napon kiszáradjanak. Az így előkészített talajt felásták vagy jó mélyen átkapálták. Ezek után kerülhetett sor a veteményezésre.

197 Ahogyan a tagosítási perből is kiderül, az ilyen földeket az uraság meghagyta a jobbágyok kezén, de a termésből évente dézsmát szedett. Jó oka volt rá, hiszen a jobbágyok dohányt, káposztát, kukoricáit, krumplit termeltek ezeken a földeken, és az ebből szedett dézsma sokkal nagyobb hasznot hozott, mint a láp. A tagosításkor aztán a feltört területek földesúri tulajdonban maradtak. A láp törési technikájának bizonyos fázisai sajátos módon ma is élnek a településen. A község mélyen fekvő területein a kertek alját hasonló technikai fogásokkal teszik művelhetővé, mint régen. Kató József, 74 éves, Lehel u. 43. szám alatti lakos erről a következőket mondta: „az én kertem egy régi tómederre jár véggel. Az alja mindig vizes volt, de a tiszalöki duzzasztó megépítése előtt azért tudtuk használni. Azóta csak ritkán. Ha esős év van, utána két-három évig csak nádat terem. Olyan posványos, hogy rá sem merek menni. Ha néha kiszárad, annyit terem, hogy csudájára járnak. Ilyenkor tavasszal kiszedjük a zsombékokat, egy jó erős kapával. Némelyik olyan, mint egy lavór. Kihordjuk a mezsgyére, aztán jól átkapáljuk a „gezemicé"-t. Olyan paszuly terem benne, mintha „vízen ülne"! „Ha csak késő szikkad fel, száznapos tengerit meg tököt vetünk bele. Akkor van baj, ha nyáron megesődzik. Minden munkája elmarad, nem lehet rámenni. Olyan könnyen süllyed benne az ember, mintha iszapban járna." A XX. század első évtizedére az ibrányi határ talaj térképe megváltozik. A homokdombok közötti mélyedésekben a „kotusodás" kö89