Nagy Ferenc: Ibrány. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 25. Nyíregyháza, 1987)

az ibranyiak visszafoglalták földjeiket, és megkezdték a tavaszi mun­kát. A két földbirtokos, Lónyay Menyhért és Ibrányi Lajos ekkor a hatalomhoz fordult segítségért. Lónyay Menyhért „saját kezű levél­ben kérte az országgyűlés ülésezése idején a Helytartótanácsot, kül­dessen ki felzendült ibrányi parasztjai letörésére katonai karhatal­mat". 192 A Felirati Párt egyik vezére, aki a 48-as alapokról szóno­kolt, a nemzeti érdekek védelméről beszélt, nem vette észre, hogy a nemzet érdeke magában foglalja a földművelő szegénység érdekét is! Nem vette észre, hogy „elkülönözött földjeinek" védelme a császári katonaság által egyben a nemzet reményeinek fogyatkozását is jelen­ti. A Helytartótanács intézkedett, és a megye székhelyéről, Nagykál­lóból két tisztviselő 26 pandúr kíséretében, április 17-én Ibrányba jött. Az ibranyiak a „Képere-hídnál" várták a pandúrokat. A híd a mai takarmánybolt és Tóth Miklós (Szabolcs u.) telke között volt. Előtte kisebb bozótos, innen meglepetésszerűen támadtak a pandú­rokra villákkal, szalmahúzó horgokkal. A pandúrok ellenálltak, a harcban fegyvereiket is használták. A lakosok közül többen életüket vesztették, két tisztviselő és két pandúr is megsebesült. Ennek a harcnak az emlékét őrzik az ibranyi­ak „Képerei csata"-ként. Április 20-án félszázad lovasság érkezett Ibrányba, azzal a pa­ranccsal, hogy állítsák helyre a rendet, és maradjanak mindaddig ott, amíg a hangulat megköveteli. Szeptemberben elvonultak, megparan­csolták az ibrányiaknak, hogy a vitatott földekhez ne nyúljanak, és fizessenek a földesuraknak kártérítést is. A pandúrok elvonulása után újra izzó lett a hangulat a községben. A faluban élő földbérlők és földbirtokosok féltek a népharagtól, ezért gyors intézkedést sürgettek. December 29-én a katonaság újra megjelent a faluban. Ekkor az ibranyiak megtörtek, és 1862. január 3-án „békés" úton kiegyeztek a földesurakkal. A vitatott földek földesúri tulajdonban maradtak, sőt a katonaság élelmezésének ter­hét is a volt jobbágyokkal fizettették meg. Az esemény mély nyomot hagyott az ibranyiak emlékezetében. A történetet a szájhagyomány kiszínezte, korábbi és későbbi esemé­nyekkel keverte. így került ebbe a történetbe annak az ibrányi embernek az esete is, aki éppen egy évtizeddel korábban, 1851-ben halt meg egy zsan­87

Next

/
Oldalképek
Tartalom