Nagy Ferenc: Ibrány. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 25. Nyíregyháza, 1987)

földet a dolgozó falusi szegénység kezébe juttatja. -. A birtokrende­ző bizottság tagjai elsőnek Ibrányba szálltak ki... A bizottságot a vasúti állomáson fogadta a falu népe, amelynek nevében Nagy Imre, az ibrányi szociáldemokrata párt elnöke üdvözölte az érkezőket... Ibrány község határában Lónyay János grófnak és társainak mint­egy háromezer katasztrális hold földje kerül földosztás alá, és ebből a területből valószínűleg minden ibrányi igényt ki lehet elégíteni." 266 Még be sem fejeződhetett a földosztás, amikor a községben megje­lentek a románok. Közeledtük hírére a reakciós református lelkész utasította egyházszolgáját, hogy a megadás jeléül fehér zászlót tűz­zön a torony ablakába. Szentesi András azonban a parancsot megta­gadta, azzal, hogy ő bizony nem adja meg magát a románoknak! „Magam voltam kénytelen egy lepedővel a toronyba mászni" 267 ­jegyezte fel saját „dicsőségére" Szikszai András, akinek politikai gondolkodásáról már korábban szóltunk. Az ibrányi direktórium tagjait a románok Brassóba hurcolták, ahol Imre Balázst nyomorékká verték. Az ellenforradalmi kormány­zat 1923-ban megrendezte a földosztás komédiáját. Ibrányban a szükséges 3000 katasztrális hold helyett alig 700 holdat juttatott a nincsteleneknek a Blauer és a Groák uradalmak földjéből. 268 így a földkérdés továbbra is a település központi problémája maradt. Megoldatlansága, a nincstelenek növekvő száma táplálta azt a politikai aktivitást, amely a két világháború között az ibrányi embe­reket jellemezte. A Szociáldemokrata Párt helyi szervezete 1931-ben újjáalakult, és rövidesen 800 fős tagságot számlált. „Ezeknek 98%-a nincstelen és csak 10%-a az, amely a gazdák sorába számít, és a nagy adósság miatti elkeseredésben lépett be a pártba... A belépésre nem erőszakkal veszik rá az embereket, hanem a nyomor hajtja be őket." 268 Ez a magyarázata annak, hogy a szervezkedést a legdur­vább erőszak sem tudta meggátolni. „Aki pedig emberek belép a szociáldemokrata pártba, annak az adóját én duplájára emelem. Mert én tehetem! Ha pedig én valakinek az adóját felemelem, azt az úristen sem veszi le róla" 270 - mondta a főjegyző az ibrányi nincstele­neknek. A nyomor, a reménytelenség táptalaja volt a különféle vallásos szekták terjedésének. Az ibrányi szekta, mely magát „felekezeten kívülinek" nevezte, 1930-tól gyakorlatilag vagyonközösséget valósí­tott meg. Tagjai egyforma sötét ruhában jártak, egymást „testvér"­nek szólították, bélyegzőjük, alapszabályuk volt. A szektaszövetke­117

Next

/
Oldalképek
Tartalom