Nagy Ferenc: Ibrány. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 25. Nyíregyháza, 1987)

ket, amelyeket a megszülető új már eleve magában hordoz. A jobágyfelszabadítással mesterséges gátat emelnek a lakoság és a megélhetést adó környezet közé. A szabályozási és ármentesítési munkák idején a valóságos gát is megépül, melynek hatására az évszázados környezet lassan megváltozik. A megélhetés kizárólagos forrása a földtulajdon lesz. A jobbágyfelszabadítás korlátaiból adódóan azonban a rétközi községek lakossága csak igen kevés földdel szabadul fel, hiszen a víz által behatárolt jobbágytelkek a természetes szaporulat következtében gyorsan aprózódtak. Ahogyan azt Ibrány község példáján is láttuk, ez az oka annak, hogy a térségben az agrárproletariátus száma az országos átlag másfél-, kétszerese lesz. A földéhség, a földtulajdon utáni vágy a tőkés termelés ciklikus válságai következtében elemi erővel robban ki, és végleges megoldásáig, 1945-ig központi kérdés marad. A századfordulóra fokozatosan kialakul az új gazdasági rend, melyben döntő szerepe a nagybirtoknak van. A gépesítéssel, az ipari növények termesztésével, hatékonyabb és piacorientált gazdálkodással az uradalmak egy része gazdaságilag stabilizálódik. A kisparaszti gazdaságok a népesség növekedése következtében továb b aprózódnak, képtelenek versengeni az uradalmakkal. Az elárverezett földeket módosabb gazdák veszik meg, így fokozatosan polarizálódnak a paraszti birtokok is. A nincstelenek nagy tömegei válnak munkanélkülivé, akiket sem a kibontakozó gyáripar, sem a kapitalizálódó mezőgazdaság nem tud foglalkoztatni. Megindul a kivándorlás Amerikába. Itthon virágzik az embervásár, a rétközi nincstelenek hetente a hegyaljai szőlősgazdáknál, bérlőknél próbálnak munkához jutni. A Rétköz gazdasági-társadalmi átalakulásán tehát a XIX. század minden gondja hatványozottan jelentkezik, és a kétségtelen fejlődés, előbbrelépés jeleit eltakarja munkátkereső tömegek nyomora. Mégis úgy gondoljuk, hogy a változás, átalakulás eredményeit tekintve igaza van a vármegye közgazdasági előadójának, amikor az 1889. évi jelentésében így fogalmaz: „a vízszabályozások, melyek súlyos teherként nehezedtek a vármegyére, nagy áldozatokkal immár jobbadán keresztül vitettek és ki csak 10 év óta nem járt a vármegyében, csodálkozva vonul ma végig, mert míg előbb síkvizeknél, mocsaraknál, homokdomboknál úgyszólván kevés egyebet látott, ma mindenütt a kultúra tetemes haladását és okszerűen kezelt fejlődő gazdaságokat talál.

261 115