Ratkó Lujza: Mesék, mondák Biriből. (Jósa András Múzeum Kiadványai 24. Nyíregyháza, 1987)

I. TÜNDÉRMESÉK

nek nem vót. Oszt & jány elkezdett, ó, aszongya, csak az Isten legalább neki is adna egyet! Hát, aszongya, minden, jánnak van, csak neki nincsen? Hát osztán, majd másik este megin mentek a fonókába. Akkor az Isten adott neki is egyet, egy lúiábut! Majd elejtette az orsót, osztán hát a fink mind felvették az orsót, ugyi, csőkot kellett adni a jányoknak, azelőtt a vót a divat. Oszt akkor a ján elejtette az orsót, kapott érte a fiú! Hát oszt a jány meg hamar kapott, hogy ne ű kapja fel,hanem ű kapja fel! Oszt odagurult a fiúnak a lábához, oszt akkor vette észre, hogy lúlába van! Na, jól van. Mennek mindegyik este, mán csak ez az udvarló, ugyi hát ... Mentek hazafele, minden, ű kisérte hazafele, a fiú a jánt. Mikor mentek, egyebet se tudott, mindig mondta:: - Jaj de szépen süt a hold, egy eleven meg egy hótt! Nem félsz, rózsám? Aszongyar - Hogy félnék, mikor velem az Isten, meg te? Megin mennek, megin mondja* - Egy eleven meg egy hótt! Nem félsz, rózsám? Aszongya: - Hogy félnék, mikor velem az Isten, meg te? Megin mendegélnek, mendegélnek, megin mondja a fiú: - Egy eleven, meg egy hótt! Nem félsz, rózsám? - Hát hogy félnék, mikor velem az Isten, meg te? Hát egyszer azt mondja a jány, ahogy mennek, mennek, hát a temetőbe érnek be, oszt látja, egy kis világosság, ^ieg van nyílva a sír. Mikor odaérnek, meg van nyílva a sír, azt mondja a fiú: - Na, eriggy elöl!