Ratkó Lujza: Mesék, mondák Biriből. (Jósa András Múzeum Kiadványai 24. Nyíregyháza, 1987)
III. NOVELLAMESÉK
ki, mert lovával együtt kiszállt, délceg paripával,fényes karddal, és felőtözte magát, mint vitézi ember: - Maradjon meg az országba, mer itten baj van! Ű azt mondta, neki tovább kell menni. De a főurak,az ország főurak azt mondták: - Nem! Itten egy ilyen emberre szükség van! Ippen most üzent hadot a szomszéd király! Ha nem megy hozzá a királyné feleségül, ú az összes országot lesepri. Egy ilyen hadvezérre nekünk szükségünk van. Maradj itt és maradj itt! Megtartották a fiút,és ű elvállalta a hadvezérségnek a címit.Sikerült is a háborút visszadúlni a másik királynál, hogy a királynét ne írje gyalázat.Kikor a háborút legyőzték, akkor azt mondották az országnak a főurai: - Mivelhogy a harc hőstette te vótál,téged illet az, hogy a királynét vedd el feleségül! Mer még jány! Hajadon királynénk van! Téged illet az, hogy vedd el feleségül! Azt mondta: - Nekem nem keli! De rátukmálták az öreg bölcsek: - Csak el kell hogy vegyed! És nekünk királyunk leszel! Beleegyezett. Meg is esküdtek,el is vette feleségül. De a királynak vót borzasztó szenvedélye a vadászat! Û ment vadászni. És az ű szobajábul, mikor ű reggel kijött, amikor arra a márványtáblára ránézett, mindig sírt, ós könnyel volt teli a szeme, ugye. Apját nem ösmerte,anyját nem ösmerte. Az vót a felirat: "Apja a nagybátyja, anyja a nagynénje, de királyi családbul származott!" Nem tudta, hogy ű ki. Űtet ez mindig bántotta. És ahányszor kiment a vadászatra, mindig sírt. A királynénak persze ez nem tetszett, hogy látta,hogy az urának könnybe van a szeme.Mindig érdeklődött a komorna után:
