Hadházy Pál: Néprajzi dolgozatok Túristvándiból. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 22. Nyíregyháza, 1986)

ni, becsületes ember volt« A gépészkovács id. Apostol Elek volt, 1930-ban 70 é­ves lehetett. Két segédje volt-: Mauksó Ernő és Eiben Jó­zsef. Az ö'reg Apostol már csak irányított. Abban a házban lakott, amelyikban Móricz Zsigmond, amikor az elemi isko­la 1.-2. osztályát Túristvándiban végezte. Móricz ekkor az anyai nagybátyjánál élt. A kovácsműhely annak a saroképü­let végében volt, amelyik ma a róm.kat. imaterem. A házon fent egy kis harang van, amellyel hajnalonként a cseléde­ket ébresztették fel. A másik kovácsműhely ugyanezen a portán van.A földosztás alkalmával ezt a portát Cséke La­jos gépészkovács kapta meg. Özvegye és fia ma is ott él» Ezt a házat Móricz Zsigmond emléktáblajávai jelölték meg, A kovácsműhely előtt fészer volt. Ott patkolta a lo­vakat id. Apostol Elek, a két segéd közreműködésével. Rá­fot húztak a szekérkerékre, de a szekér teljes vasalását is elvégezték.Hyáron félmeztelenül ütötték a szikrázó va­sat. Rendben tartották a tüzes gépet, cséplőgépet, elevá­tort, amelyeket a ház és a tanítói lakás között lévő nagy színben helyeztek el. Az ekevasakat, fejszéket, kapákat kiélezték,patkókat formáltak. De készítettek ajtózárakat, pipavasakat, ajtóvasalásokat is. Apostol Eleknek két fia és egy leánya volt. Elek nevű fia: ref. lelkész; a másik fia: András, aki 6 gimnáziumot végzett, mindenes volt a kovácsműhelyben » Apostol Elek halála után Cséke Lajos gépészkovácsot alkalmazta Kende György báró. Cséke Lajos a földosztásig szolgálta az uradalmat. Traktorral szántott, traktorral hajtotta a cséplőgépet cséplés idején. A bárónak volt egy lóvontatású, nagy lapátos aratógépe,mely a levágott kévét madzaggal megkötötté.Ezeket a gépeket Cséke Lajos gondoz­ta. Cséke Lajos a műhelyben ugyanazt a munkát végezte, a— 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom