Balogh László: Dolgozatok Szamosszeg néprajzából. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 21. Nyíregyháza, 1986)

lenni. Persze csak annak rolt ilyen ebédje, akinek tellett. A szegénynek nea sindig sikerült* Áz 1940-es érek elején magsa tapasztalta« gyerekfővel, hogy a szomszédos tíz gyerekes család aratócsoportjának csak tejes pulleaka és a-próuaálé jutott ebédre. Íz ebédet, ha csak lehetett fák árnyékában fogyasztották el, ha fa nea rolt, akkor s kereszt árnyékába húzódtak le. Ebéd után a kaszás aegkalapálta a kassáját, addig a marokszedő és a kévekötő a föld közepén kettős sorban összehordta a kévéket. Ezután egyórás déllelée következett. Ilyenkor minden dolgozó árnyékos helyet keresett és lefeküdt a csupasz földre aludni. A déllelée után, hs nea mutatkozott borús idő, azonnal folytatták az aratást. De, ha felhős volt az ég, esőre számíthattak, előbb az összehordott kévéket keresztel

ték. Itt sajátos munkamegosztás volt. A kaszás és a kévekötő végezte a neresztelést, a marokszedő pedig fogta a gereblyét és összekaparta vele a tarlón maradt kalászokat. A kereszt Szaaosszegen mindig 18 kéve búza volt. Legalsó kévéjét bújtatóu néven emlegették. Ennek a kévének a kalászát felgyűrték, hogy a földet ne ér

Je,mert ott csirát kaphatna nedves időben. De bújtatónak leginkább a tarlón összegereblyézett kalászokból kötött kévét használták, amit kapárék vagy zila néven ealegettek. A bújtatóra aztán kereszt alakban 4-4, összesen 16 kéve búzát raktak úgy, hogy a töve állt kifelé, e így az idő nea bánthatta a kalászát. Sz volt a kereszt lába

. 2zek tetejére tették aztán a 18. kévét,amit papn

ak neveztek. Adatközlőim nea tudtak egyértelmű magyarázatot adni az elnevezésre. Leginkább azt a választ kaptam a kérdésre, hogy a legfelső kévét valamikor mindig a pap kapta aeg egyházi járulékkánt. A felső kéve elhelyezéséről azt aondták..hogy 24.