Balogh László: Dolgozatok Szamosszeg néprajzából. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 21. Nyíregyháza, 1986)

sas végzett szórást. A jobb marékban levő búza a kinyújtott mutató- éa középeőuj

Jon csúszva hagyja el a vető ember kezét, úgy, hogy e két ujj fölött a hüvelykujj ia nyújtva van. Ilyen kéztartással érik el,hogy a mag egyenletes szélességben terül el a földön. A szórási sáv szélessége annyi, mint aratáskor a levágott rend szélessége. Megjegyzendő még, hogy a lépéeenkénti kétszeri szórásnak sajátossága, hogy előbb távolabbra, aztán közelebore szór a vető ember. Ha több személy végzi a vetést, akkor annyi sávban indulnak csatárláncszsrűen a vetéssel,ahány a vető személy. Segítségre itt is szükség van annyiban, hogy a kiürült zsákot, fel kell tölteni újra. Ennek könnyítését szolgálja az, hogy a zsákokban levő vatőmagot nam a föld végén rakják le egy csomóban, hanem végig a barázdában egyenletes távolságra. így nem kell sokat járkálni a kiürült zsák feltöltéséért. Vetés után azonnal boronáltak. Ezt a munkát maktakaróu berenállás néven emlegetik. Célja az,hogy a boronanyomokban magházat talált búzaszemeket betakarják. Ilyenkor nem is az általában használt boronát szokták alkalmazni, hanem az apróbb fogú és könnyebb magtakaróu berenát. Az 1930-as évek táján azonban ezt a boronát is felváltotta a gyárilag készített háromlevelű vazsberena

. Néhány adatközlőm még azt is megemlítette, hogy a századfordulóig a magtakaró boronálás után szokás volt tövizsberenát is használni, a talaj porhanyltáaa céljából. ízt mindig a borona után kötötték. A búza vetésének másik módja a vetőgéppel való vetés. A vagyonosabbaknál és az uradalmakban ez a vetési mód már a század elején dívott, mlg a legszegényebbek körében még a legutóbbi időkben is ritkán volt tapasztalható. Ez a vetési mód a kosépparasztok körében a 30-as é10.