Nyíregyházi szlovák ("tirpák") nyelvjárási és néprajzi emlékek 2. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 19. Nyíregyháza, 1981)

térbe szorult. Majd a határban egyre nagyobb tért nyert a gabonanemüek, valamint a kukorica és a burgonya termelése. Aratás idején a felvidéki megyékből a szlovák aratók, mint idénymunkások rendszeresen lejártak, akiknek sorait kiegészítették a kárpátukrán munkavállalók is.A szerző gondosan számbaveszi az életmódjukat, a munkájukat és keresetüket. Hangsúlyozza, hogy a századforduló éveiben igen fontosnak tartották a kukoricatermesztést. A 19. század végéig a kukoricát nemcsak sertéshízlalásra használták,

e mellett igen fontos táplálkozási cikk is volt! A termés tárolására Jellemzőek a "tengerigórék", melyek egyébként egész Szabolcs megyében általánosak voltak. A gazdálkodáshoz és a háztartáshoz különböző szőttesek, pl. ponyvák, zsákok, abroszok szükségesek. A szerző gondosan leírja a kendertermesztés hagyományait, s a kenderfeldolgozás folyamatát. Számbaveszi ez egyes munkafázisokra vonatkozó terminológiát és a vászonkészítési technikát. A népviselet, a szó szoros értelmében, itt már nem dívik. A szerző mégis megkísérelte - a régi ruhanevek dokumentálásáért, az 1920-as évekből fennmaradt családi fényképek alapján - a korábbi viselet egyes darabjainak számbavételét és leírását. A táplálkozás módjait a szerző az 1920-19AO-es évekre vonatkozóan írta le.Megkülönbözteti az ünnepnapi és a hétköznapi étkezés rendjét.Sorraveszi az archaikus ételek készítési technikáját is, főleg azokat, amelyek ősi szlovák hagyományokra vezethetőek vissza. A szlovák-tirpákok mesterségbeli tevékenységéről megállapítja, hogy ez a gazdálkodási és háztartási szükségletek ellátására szorítkozott. Az elszigetelt térségben élő lakosság a szükséges dolgokat sajátmaga igyekezett előál106.