Németh Péter (szerk.): Ipari üzemtörténet. (Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban 7. Jósa András Múzeum Kiadványai 14. Nyíregyháza, 1979)
Grasselli Miklós ny. mérnök: A Nyíregyházi Dohány-fermentálő Vállalat megalakulása és fejlődése felszabadulástól napjainkig /1975. évi megyei szakszervezeti pályázat/@43
"Feles" dohányos kertészek "Szabolcs vármegye monográfiája" emliti a "mezei munkás népnek egy egéezen különálló osztályát": a dohányos feles kertészeket, akik az ország különböző vidékeiről gyűltek össze. A dohánytermelés fokozatosan a nagybirtokban összpontosult és a sok ezer régi - túlnyomó részben Heves megyei - dohányos családok elsősorban Verpelétről indultak vándorútra, de közülük sokan költöztek el Eldebrőről, Feldebrőről, Tótfaluról, Kompoltról, stb. Ezek a dohánytermelésben dolgozó mezei munkások nem rendelkeztek sem telekkel, sem házingatlannal, és minden esztendőben egy-egy évre szerződtek az "uraság" dohánytermelési területére. A terület nagyságát az határozta meg, hogy a dohánykertész családja hány tagból állott, és azokkal milyen földterületet tudott megművelni. Egy-egy család két nagyobbacska gyermekkel 4-5 kat. hold /3 ha/ dohány termelését vállalta. Addig amig az uraság a dohányt át nem adta a dohánybeváltási állomáson, ill. dohánybeváltó hivatalban, a dohánykertész a birtokos által adott előlegekből élt. Ez az előlegezés a legkülönbözőbb formákban jelentkezett: gabona, kukorica, kevés pénz stb. A dohánytermelésből származó eredmény fele részben a földbirtokosokat, fele részben pedig a kertészt illette. Sok szerződésben csak 40 %-os részesedés illette a dohányost. Természetesen a kertész járandóságából levonásra kerültek az évközben nyújtott előlegek. Ennek az elszámolásnak igen számos esetben volt a végeredménye, hogy a kertész számára igen kevés, vagy semmi sem maradt. Feles kertészek foglalkozása a szülőkről a gyerekekre szélt, családi foglalkozásnak minősült. Túlnyomó többségük valóban értette is a mesterségét.