Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

5. Csevegés múzeumunk érdekében is I-IV. /1908/

Csevegés muzeumunk érdekében Is III. Vannak sokan, a kik csak esznek, isznak, alusznak, de semmit sem tesznek, sőt még a legyet sem bántják. Ezek élő halottak. De vannak olyanok is, akik nemcsak vegetálnak, hanem működnek is a közjó érdekében, sőt néha szunyogcsipéseket is osztogatnak, a mi egy kissé viszket ugyan, de nem fáj. Ha megvakarják, - különösen a hónalj alatt, - rögtön elmúlik és még nevetni is kell, ami pedig jól eső érzés. Az ilyenek, szemben az élő halottakkal, élők, de a mellett elevenek is. Én is ilyen eleven szeretnék lenni. De hát az akarat és képesség nem mindég fedik egymást. Két ilyen eleven Kállay druszám van, akikhez barátság, sógor8ág révén pedig még magyar rokonság is füz. Az egyik Andriskának 8zületett, de mint kedvelt és kedves főispánunk a komoly hangzású András nevet vette fel. A másik Bandikának született. Most már Bandivá avanzsirozott, de rövid 40-50 óv múlva ő is csak Andrássá fog töpörödni. így fejlődünk és hanyatlunk, mert igy hozza magával azt a világnak rendje. "András nem olyan ember, mint más." Könnyen ragályozhatók. Ezt a tintanyaló és pocsékoló Andrást a magyarországi régészetnek atya-mestere, áldott emlékű dr.Rómer Floris marta meg, aki bűzditani, lelkesiteni tudott és igyekezett a régészeti ügynek azon magas színvonalára emelni mindenkit. Minket apró szamarakat ugy megbecsült, mintha Jézus Krisztust hordottuk volna hátunkon. Rajtam a régészeti düh csak mérsékelten tört ki.