Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

17. Régészeti kirándulás Bökönybe I-III. /1910/

Ahol növényzet volt, ott állati élet is fejlődött,ndnt azt minden növényzetes geológiai réteg igazolja. Azt, hogy az állatok között mikor ütötte fel fejét az emberhez hasonló, vagy emberi állat, nem tudjuk, de a né­hány év elótt Heidelberg közelében olyan kőzetben talált em­beri állkapocs, amelynek képződésére sok millió óv kellett,nem engedi tagadni azt, hogy millió évek előtt itt is élhettek em­berek; mert hát káromkodás számba mehet, az öröktől fogva lé­tező és örökké élő Istentől feltételezni azt, hogy csak 6-7000 évvel jutott volna eszébe világot teremteni. Amennyiben embertársaimnak természetadta jogait, ame­lyekre magam is igényt tartok, nem sérti, korlátlanul gondol­kozom ós vonok le következtetéseket. Az eddigi ásatásoknak alapján azt gondoltam és azt kö­vetkeztettem, hogy a bökönyi Kakasdomban hunnyomokra fogok a­kadni. Csakhogy egy hiba van a kréta körül, t.i.J az , hogy a föld nincsen átlátszó üvegből fabrikálva. Ha már nem mehettem Ábrányba, elmentem Inczédy Lajos barátommal, - aki más őshalmok ásásánál is segítőtársam volt - Bökönybe, Szabó Miklós görög katolikus esperes barátomhoz, aki napkori plébános korában, a máriapócsi búcsúra községén átvonuló, gyónó, magyarul is tudó ruthénokat kegyetlenül ösz­szeszidván, értésükre adta, hogy aki magyar kenyeret eszik, magyarul tisztelje Istenét is. Szeretnék néhány napra magyar király, magyar kultusz­miniszter lenni és nyugdijaznám a balázsfalvi, nagyváradi és a­radi görög katholikus püspököket, akik szintén nem román,hanem magyar kenyeret esznek és magyar szilvóriumot isznak és olya­noknak juttatnám a nem oláhországi vajdák, hanem a magyar ki­rályok által osztott dus jövedelmeket, amilyen Firczák Gyula és amilyen volt Vályi János ragyogó magyarórzelmü püspök. Dehát " Divide et impera î " A mintegy 35 méter alapátmérőjü, mintegy 5 méter ma­gas Kakasdombba 8 méter széles és hosszú függélyes aknával

Next

/
Oldalképek
Tartalom