Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

17. Régészeti kirándulás Bökönybe I-III. /1910/

Gróf Dessewffy Miklós barátom, aki hazánknak egyik el­sőrendű éremtudósa és aki több ezer koronát áldozott azon 1­gen sok ábrával megvilágított müvének kiadására, melyben bebi­zonyította, hogy az eddig galloknak kürtölt úgynevezett bar­bár érmek, melyek megközelítőleg Nagy Sándor apjának Fülöp macedóniai királynak idejéből származott utánzatok: nem Francia - és Németországban, hanem főképen hazánkban készültek. Ez a nyiri magyar soviniszta, - akit bár többen is követnének - nem éri be a bankókban fürdéssel, de áldozni is tud Nyirünk múltjának némi felderitéaére. Az Pros község kötelékéhez tartozó "Nyirjes" birto­kán levő névtelen őshalmát is átkutattuk. Az öt méter magas halomnak tömegében Kr. előtti évez­red második feléből származó kevés cserépedény töredéket ta­láltunk, tehát a halom előbbi időből nem származhatott. A halomnak fenekéhez közel egy 60 cm. hosszú elkorhadt keskeny ládában, egy felnőtt embernek teljesen elporladt két combcsontja volt egymás mellé helyezve; a többi, . csaknem meg­semmisült csontrészek csak kevés helyet foglaltak a ki8 ládá­ban, tehát nyilvánvaló, hogy ezen áldozat hulla csak eldara­bolt állapotban jutott a kis ládába. A főhalott, akinek emlékét a halom örökitette meg, 30 centiméterrel mélyebben feküdt egy jóval nagyobb elkorhadt lá­dában , csaknem megsemmisült állapotban, ugy, hogy itt - ott lehetett egyes csontrészeket felfedezni. A cseréptöredékekről és egy kis vasdarabból bizton le­hetett következtetni, hogy a sir a Kr. előtti évezred második felénél előbbi korból nem származhatott. Egyéb tájékoztató sir­mellékre nem akadtunk! A Nyíregyháza városnak tulajdonát képező Császárszál­láson van egy őshalom, amelyet hármashalomnak neveznek. Olyan fából vaskarika; amennyiben egy halom három nem lehet. Kettőt még csak el lehetne hinni egy részeg embernek, mert az néha kettőt lát; de a hármat sokallom, még ha krumpló­riummal élesitette volna is eszének maradványát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom