Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

12. Múzeumunkról /1910/

által összeszorított csaknem vizeséses rohamu Dunaáramon a közlekedés felfelé teljesen lehetetlen volt mindaddig, mig Traján császár a Krisztus utáni I. és Il-ik század határán a folyam szélén és annak hosszában csak gyalogjáról által használható pallót nem létesitett. Keletről tehát csakis az erdélyi, mármarosi, beregi Tagy a zempléni szorosokon hatolhattak be. Honfoglaló őseink is a vereckei szoroson jöttek be. Hogy a Keletről behatoló bronzkultúrának Erdély nagy országútja volt, bizonyítják a többek között a debreceni múzeumban őrzött csikszentkirályi, a bécsi múzeumba harácsolt bronzedények, a 11 métermázsa sulyu felsőujvári /Karostordamegye/ és az István-mezei gazdag bronzlelet. Egy másik ág azonban a vereckei szorost választotta, ami mellett Lehoczky Tivadarnak Munkács vidékéről került igen gazdag bronzkori gyűjteménye fényesen tanúskodik. II. A szabó lesvármegyei múzeumnak a mintegy csak 6000 • területű "Nyirből" került bronzgyüjteménye aránylag igen gazdag, amelyet a debreceni múzeum nyiri leletei egészítenek ki. Azt, hogy melyek azon tárgyak, amelyek Keletről kerültek, nem tudni, de a bronzrögök és olvasztó tégelyek azt bizonyítják, hogy itt megtartva a régi formákat is önálló bronzipar fejlődött. Tekintve a leleteknek nagy számát, azt is jogosan lehet állitani, hogy ezen kultúra nálunk nem egy pár századig, hanem valószinüleg pár évezredig is tartott, valamint az ezzel kapcsolatos agyagipar Í3. Azt, hogy az itt lakó bronzkori nép milyen fajhoz tartozott, megállapítani nem lehet, mert mig Középeurópában a bronzeszközök többnyire csontvázas sirból kerülnek, addig nálunk a halottégetés divott. Az égetett csontmaradványokat legtöbbnyire nem nagy