Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

8. Csevegés múzeumunk érdekében is I-II. /1909/

Az. egyik azt kérdi "komámasszony! Miféle katona ez?" Hát még azt sem tudja kend? Nem biz én! No hát tudja meg kend komámasszony, hogy ez a szüzmária Therezia katonája. Most már tudom! Én is beláttam, hogy igaza van, de azt is beláttam, hogy ez az igazán helyesen alkalmazott buzogány, kritika, az én fejemet is érdem szerint sújtotta. Elmondom a históriáját, hogy miért. Ennek a szobornak - "nem emlékezem már jól - 15 vagy 20000 forint költsége a vármegye közönségének zsebéből került, mihez senki más emberfia egy krajcárral sem pótolt egy fityinget sem, tehát ahoz, hogy mit akarunk, senkinek beleszólása nem lehetett volna; éppen ugy, mint Osztrákiának sem az önálló magyar bankhoz. De hát szinmagyarok voltunk, azaz szinbalekok, olyanok, mint ma is vagyunk. Mi nem Szüzmária Therézia gárdista katonájának emlékét akartuk bronzba öntve megörökiteni, hanem mint egy meg nem mételyezett magyar renessansz költőjét és bölcsét, aki dacára annak, hogy a főurainkat elnémetesitő Mária Theréziának kegyeltje volt és Bécsnek bűzhödt levegőjét szitta, nem engedte száján végig húzni a mézes madzagot, hanem a fényes Burgból Biharba, Hegyközkovácsiba vonult le remetének. Mi tehát nem gárdistát akartunk megörökiteni - a mi pénzünkön - hanem nemzeti irodalmunknak egyik zászlós apostolát. A szoborműre tizenhét pályázat érkezett be. Jury tagokul a vármegye részéről akkori szeretett alispánunk, néhai Mikecz János, Kovács István kir.táblabíró,mostani nyíregyházi törvényszéki elnök és én lettünk kiküldve. A juri összejövetelének kitűzött ideje előtt egy félórával előbb már ott voltunk, nehogy befolyásolhassanak bennünket. Okával megnéztük a szobormintákat és a nélkül, hogy