Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

8. Csevegés múzeumunk érdekében is I-II. /1909/

egymásnak nézetét befolyásoltuk volna, egynézetüleg a "Huszár N." szobrászművésznek alkotását tartottuk megörökítésre méltónak, amely szoborminta Bessenyeit Mária Therézia idejében dívott magyar öltözetben ábrázolja, de nem ugy,mint valami káplárt, vagy gárdistát, hanem ülő helyzetben, komoly arccal, kezében irattekercset tartva, mint bölcsészt, vagy költőt. Ka, de Budapest, tervez, Bécs végez, Szabolcs tervez, Budapest végez. Komoly pofával ültünk le a jury-asztalhoz mi nyiri pajkosok, de odaültek ám a bpesti okosok is, u.m. Benczúr Gyula, Lötz Károly, Stróbl, Fadrusz János és még egy páran, akíknek kölcsönösen elmotyogott bemutatkozásukra már nem emlékszem. Mi parasztok elmondottuk, hogy nekünk csak a "Huszár" alkotta ülő szobor kell. A szakértőknek vezérszónoka Fadrusz János csaknem indulatosan, de burkolt szavakban értésünkre adta, hogy ferde ízlésünk van, mert ülő szobor nem egyéb, mint galamboknak trágya dombja. Hiába mondottuk, hogy Mária Theréziának pozsonyi és bécsi szobra is ülő szobor. A központi szakértők Fadruszt támogatták, ami emlékezetbe hozta egy gyermekkori bámulatomat, mikor mintegy 68 év előtt az olasz házaló "Schöne figurákat" árult, amelyek közül csak a pagodli jut eszembe, amely egy ülő chinait ábrázolt, amelynek a fejét ha egy kissé meglódították, egy negyedóráig is bólingatott épen ugy, mint a valószínűleg újból beköszöntő Wien felé kacsintó mamaluk ok tették. Hát bizony most már én is azt mondom, hogy "mea culpamea culpa," mert különben a Bessenyei-szobor versenynél nem a Szüzmária katonáját örökítettük volna meg, hanem a magyar irodalomnak egyik úttörőjét. Hiányzik a nevemből az "TJ" betű, mert különben nem Jósa, hanem Josua lennék, azaz próféta. Mint ilyen azt prófétálnám, hogy a debreceni Kossuth szoborra beérkezett pályázatoknak elbírálásában a debreceni jüry tagok csak a szabolcsi