Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)
7. Csevegés múzeumunk érdekében is I-V. /1908/
Host sár késő este ran. Eredj bátran Szalonta felé és ha valaki bántani akarna, füttyentsél hármat és mondjad, hogy Jancsi küldött. Nem lesz semmi bántódásod. Kern is lett, mert senkinek sem kellett füttyenteni. Jancsit pár óv múlva felakasztották. A régi romantikus betyárvilágnak jellemzéséül felemlítem a hires Geszten Józsinak - aki egy rangban volt Scbri Jóskával és Angyal Bandival - egy nobilis csinnyét, aki a szibériai börtönökkel egy rangban levő Kállai tömlöcnek volt lakója, amelytől mindenki jogosultan igyekezett bucsut venni. Majd elmondom hogy miért. A rabok zsúfolva voltak bedugva sötét piszkos rekeszekbe, ahova napvilág elvétve pi8lákolt be. Volt egy finoman kieszelt cella ia, egy lépés széles, két lépés hosszú, amelynek padozatát aürün egymáa mellé elhelyezett, élükre fektetett lécek képezték, amelyeken sem feküdni, sem állani nem lehetett. Magam is láttam az áldozatokat. Hát bizony az ilyen quártély még tán nekünk sem tetszett volna, nemhogy a folyton szabad levegőn élő Geszten Józsinak. Mit volt tehát mit tenni, mint azt, hogy szabadulni óhajtott. Jól és uri módon kicsinálta a dolgát olyan formán, hogy egy alkalommal, amikor a vármegyeházához egy kilométer távolságról a debreceni kútról nagy hordóban vitték Geazten Józsi é8 többi társai a vizet, ugyanakkor Kállay Ákos sógorom is ugyanazon kútból akart hozatni vizet. Ezreket érő pompás angol telivér paripa volt befogva. Geszten Józsi kiugrott a rabok sorából. Felpattant a sógorom szekerére. "Illa berek nád a kert." Menekült, de nem lopott, mert másnap a két drága lovat legelve találták meg a Nagykálló és Ujfehértó között fekvő Szirond pusztán.