Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

7. Csevegés múzeumunk érdekében is I-V. /1908/

Hogy azok a régi betyárok az ő meggyőződésük szerint romlott leküek nem voltak, felhozok egy esetet. Mikor még Szabolcsvármegye törvényhatóságát "Nyiregyháza" világvárosába át nem székeitették, a közigazgatás ós törvénykezés a vármegye kezében volt. A közigazgatásnak az első alispán, a törvénykezésnek fele, tehát a törvényszéknek elnöke pedig a másodalispán volt. A hatvanas éveknek vége felé mai sógorom Patay András. Az akkori börtönorvos egyszersmint járásorvos néhai Dr. Benedek János jó orvos volt, de bicskával nem szeretett bánni. Ha tehát a börtön kórházában valami vagdosni való voltáén voltam a bicakáa. Többször fordultam meg a börtön kórházban,a hol a 1020 beteg közzül legtöbben tüdőgümőkorral vagy görvélykorral mulatták magukat. Miután pedig már akkor is sejtettem, most pedig már tudom, hogy köznépünknek felnőtt tagjai görvélykőrral nea mulatkozna

1-:; időt szakítva magamnak a háromszáz egynehány rabot alaposan megvizsgáltam, a kik közül mintegy kilencven darabnál találtam görvélykórnak nyomait. Patay Andris sógorom egy kis gorombáskodás után belenyugodott abba, hogy a rabok délelőtt és délután is két-két órát a szabadban mozoghassanak. Ennek a jelentéktelennek látszó intézkedésnek az lett az eredménye, hogy pár hónap múlva már nem 90, hanem csak 40 görvélyest találtam. Na de hát megcsúszik a toll. Hiszen nem egészségügyi dolgokról, hanem betyárvirtusról akartam beszélni. A szibériainál is alábbvaló őskori börtönnek kórházában, egy igazán intelligens, jó képű Soltész nevü sok évre elitélt rabló feküdt. Rokonszenveztem vele és azt kérdeztem tőle, hogy értelmes müveit lelkű ember létére, hogy adta magát a rablásnak sportjára.