Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

7. Csevegés múzeumunk érdekében is I-V. /1908/

Értvén a csíziót, azt mondottam, hogy "Hogy a fenébe nem, hiszen neked szántam." Azt hiszem, hogy még némely kŐnigrltzi hősök Is eként cselekedtek volna. De pajtás? A zsandárokkal nem valami jó lábon állok. Adjál a pisztolyhoz puskaport, még srétet is, amelyből golyókat önthetnék. A neki szegzett pisztollyal szemben ki tagadhatta volna meg ezen szerény kérést. Én ezt nem tettem. Lovaim a nagy sárban eltikkadván, kényszerültem az erdőnek fele utján levő, u.n. "Hlyei" földalatti lebuj csárda előtt etetni. Bogár - vagy nem tudom miféle - Jancsi nem engedte meg, hogy kocsisom gondozza lovaimat, mert azoknak ő fogja uri gondját viseltetni. Hárman mentünk be a lebujba, ahol vágható pipafüstben vagy tiz szegény legény förmedve nézett rám. Szurkoltam, hogy itt valp-.i baj lesz. Jancsi azonban harsány hangon megparancsolta, hogy a lovakra gond legyen, a cimborámnak pedig semmi baja ne essék. Két óra hosszáig csókolóztunk és nyakaltunk, mert hát muszáj volt; de folyton rettegtem, mert a degesz tárcámon kivül más zsebemben pénz nem volt. De azért folyton kaparáztam az üres Z3ebe

l

:ben, mert hogy hát fizetni is kéne, mert eleget mulattunk és a lovak is kipihenték magukat. Kellemetlen helyzetben voltam, mert kirablástól féltem, ha a rakás bankót megpillantják nálam. Jancsi azonban súlyos öklével vállamra csapva elnémított, mondván. Disznó! Hát azt hiszed, hogy ón paraszt vagyok. Te az én vendégem vagy. Hogy esnék az neked, ha én a te házadnál fizetni akarnék.