Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Makay Béla: Ősi halászmódszerek a Túr mentén

is, mint jelenleg, fejlett volt a közigazgatás, hathatósabb volt az orvhalászok ellenőrzése. Nagyar is Tur-menti község, de mióta a kis Túrt két ágra szakították, ott megjzünt a turi halászat, bűzlő pocsolyás árokká töpörödött a hajdani szélesen, szelíden ballagó Túr folyócska. Szigonyozás Mind között ez a legősibb, de még ma is fellelhető módszer. Egyszerű kovácsmunkával könnyebben előállítható volt a szigony, mint például a háló bármely változata. Előnyére szólt, hogy igen éles és eredményes eszköz volt. Eleinte az egy, később a kétágú, s egészen napjainkig a négyágú szigonyt használták. Ma sem az egyágú, sem a kétágú szigonyt nem használják. A tulajdonomba jutott kétágú visszás szigonyt is a múlt század második felében használták utoljára TÚristvándiban. Beteg, ivó halakra dobták a víz széléből, vagy a vízimalom alá, a szemre, darára gyülekező potykák közé. Egy régi, szalmatetős istálló bontásakor került elő sz eresz alól. Négyágú szigonyt főleg éjjeli halászatnál használtak. Ilyennel még a közelmúlt években is halásztak Sonkádon. Csónakból, világítás mellett. Balogh Jenő bátyám, aki ma 63 éves, igy mesélt erről: "Amit én a nagyapámtól hallottam, az olyan volt, hogy késő őszi éjszakákon, amikor már tiszta a víz, csónakba raktak zsúpszalmát, azt meggyújtották,

s a halak jöttek a fényre, vagy megálltak, és szigonnyal szurkálták le. Azóta a világítás, de még a szigony is sokat változott." Később, amikor fiatalabb voltam, kipróbáltuk ezt a módszert. Ez már a Túr szabályozása után volt, az új TÚ-