Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Makay Béla: Ősi halászmódszerek a Túr mentén

ron. Hát mivel vil ági tannic? Volt egy bicikli-karbitlámpánk, régi lámpák voltak ezek, kis fénykarikában világították meg a vizet. Jó barátunk volt a gátőr. A zsilipet előre lezárattuk, vagy kinyittattuk, ahhoz mérve, hogy hogyan kívánta a víz. Alacsony vízálláskor lezárattuk,így a víz nem ment át a kis Túrba, az új Tur felduzzadt, s a nagyobb halak kimerészkedtek a gödrökből. Ha szükséges volt,pedig leengedtük a felesleges vizet. Előtte szigonyt csináltunk,kovácsmunka volt az egész. Kopott kavicsvillából készült. TÜzben a négy ágát kiegyenesítettük és mindegyik ágára visszáját reszeltünk. Hegyes volt, akár a tü. Csónakkal mentünk. Később rájöttünk arra, hogy nagyobb fénnyel több eredményt kapunk. Mit csináltunk? Petrógázlámpák voltak akkor, a negyvenes években, amelyikben a gázharisnya égett.Az üvegjét leburkoltuk lemezzel, s csak annyi nyílást hagytunk rajta, mint egy tízforintos. A vizet csak e en a lyukon keresztül világította meg, de sokkal erőseb en, mint a korábbi karbitlámpa. Egy vagy két ember hajtotta a csónakot, attól függően, hogy milyen nagy volt az, hányan ültek benne. Mert néha még bámészkodók is jöttek,mint legutóbb például Végh Antal, az iró.* A hajtók hátul ültek a csónak farában. A lapátot nem szabad kiemelni a vízből, egyetlen csobbanás vagy koppanás nélkül kellett a csónakot haj tani.Aki világított, a lámpás

, elől a csónak orrában ült, aki hol ide, hol oda világított. Ha meglátta a halat, a fényt rajta kellett tartania, míg a szigonyos le nem szúrta. A lámpás háta mögött állott a legügyesebb embejf, a szigonyos

. ügy kellett szúrnia, hogy az találjon, mert ettől függött a •Szerkesztői megjegyzés: Erről olvashatunk Végh Antal:Erdóháton, Nyíren /Bp.1972. 236-241/ című könyvében.