Babus Jolán: Néprajzi tanulmányok a beregi Tiszahátról. (Jósa András Múzeum Kiadványai 6. Nyíregyháza, 1976)

A beregi zomokkígyó

A BEREGI ZO::OKKTGYÓ A Tisza és a munkácsi hegyek között elterülő beregi síkságon sok belvíz volt. Ezeket a hegyekből lefutó patakok, a bőséges csapadék és - a szabályozás előtt - "a rónán át vágtató" Tisza táplálták, nagykiterjedésű mocsári tölgyesek váltakoztak itt tavakkal és nádas foltokkal. Pásztorok, halássok birodalma volt ez, meg a vizi állatoké, melyekről csodálatos történeteket regéltek a vizek emberei. A mesék mesélőikkel együtt kihalnak; a mai beregi ember még lerögzítheti az utolsó villanását annak az eseménynek, amelynek magjából mese születik. A beregszászi hegyektől északra terült el a legnagyobb belvíz, a S z erny

e-mo c s ár. Nagy területen • nem volt falu, csak a partvidékeken, mert a mocsár kiterjedése az esőzés és a többi vizek bősége szerint változott. I.Iakkosjánosi, Kígyós, lïagybereg, Beregújfalu, Bárdháza és Gát községek határolták ezt az állóvizet. Gazdag növény- és állatvilága - a bátorligeti- praeglaciális,, és a çsarodai postglaciális lápokhoz hasonlóan - sok ősi vonást megőriz hetett a lecsapolásig! Különösen sok kígyó élt benne, mint a Eereg többi vizeiben, köztük a keresztes vipera is. E sorok írójának édesapja beszélte, hogy diákkorában Beregszászon hogyan figyelte barátaival a napsütötte zsombékokon sütkérező kígyókat. Egész kígyófésskek voltak egy-egy csomóban; a néphit szerint a csuszóuk a fejüket összedugva fújták a csuszóukövet

, amit, ha valaki megtalál, gondosan eltesz, mert kelést, azaz támadást gyóugyít

. Csakhogy nehéz volt találni! A kigyófészkek között nemigen járt senki; a gyerekek is csak biztos távolságból hajigálták meg a csuszóuk

at. és nevetve nézték a. nagy gabalyodást. E sorok írójónak gyermekkorában is még sok kígyó volt, az emberi 32.