Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Varga László: A parasztudvar és építményei Nagydobos községben

Ez a munkafolyamat volt legrosszabbul megszervezhető, "cm volt biztos ugyanis, hogy volt-e otthon éppen a szekér hazaérkeztekor annyi beszámítható szomszéd, akivel együtt fel lehetett borítani a szekeret. Ha nem volt az utcára kiállt a feleság és behívta szekeret borítani az éppen arrajárót. Jöttek, mert ez természetes volt. A gazdának ilyenkor középre, a szekér derekához kellett állni ez így illett az erősebb odahívottnak az első kerékhez, a gyengébbeknek vagy a nőknek, fiatalabbaknak a hátsó kerékhez. /Ott kellett legkevesebbet emelni./ Ezt is tudta mindenki, ez is "közhely" volt. A leborított szekeret egy kicsit vissza kellett rántani, hogy könnyebb legyen kikaparni, aztán felállították, és már mehettek is a behivottak. Ha már éppen nem jött senki, akkor a gazda megásta a borítandó oldal felől a kerekek alját, ás leborította maga. Bizony, nem kevesen kaptak ilyenkor jóvátehetetlen bajt, de derékrándulást sokan. És mégsem gondoltak arra, hogy esetleg a krumplihordást is "összeállva" kellene elvégezni akárcsak a hordást. Az persze igaz, hogy az aratás-hordás-cséplés annyira idénymunka, hogy "rohammal" kellett azt elvégezni, de a krumplival ráértek. Ide, a kertre bor it ották a gallyat is. Télen úgysem azzal tüzeltek,tavaszra meg mire a szántás jött, fel kellett vágni vagy vágatni. Gyömölcsös 1945-ig még nem, de gyümölcsfa volt a kertek-ben. 8-lo szilvafa /"nemtudom" szilva legtöbb •bből készült a lekvár, ás most, napjainkban a pálinka/ alatta pirosribizke bokrok, szemben vele néhány almafa, és a kert közepetáján volt kát diófa. A kiskertet a szérűskert végibe építették, a tyúkoktól kórókerítéssel védték. Benn tartották a kiskertben a