Telepy Katalin: Benczúr. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 3. Nyíregyháza, 1963)

A magyar történelmi festészet kimagasló eredményei, a szabadságharc és a millennium között eltelt néhány évtized idejéből származnak. Az akkor már Európa-szerte kedvelt műfaj hazánkban speciális jelentőséget kapott. Az elnyomatás idején a történeti festészet sajátságos politikai, eszmei mondanivalója a gyűlölt Habsburg-uralom elleni tiltakozás. Ez időszak emlékei. Madarász Viktor, Székely Bertalan korai, drámai felfogású nagyszerű művei, mint a Hunyadi László siratása. Zrínyi és Frangepán a börtönben, vagy II. Lajos holttestének megtalálása. Ez időben festi Benczúr Gyula is korai történeti alkotásait. Mig Európában a historizmus mestereinek teátrális hatású, nagy vásznain az egyetemes történelem egy-egy ismert jelenete elevenedik meg, addig a magyar festők népünk múltjából merített néhány alakos alkotásai, drámai feszültséggel telítettek. A haza sorsa feletti mélységes bánat hatja át őket s kifejezési eszközeikben szívhez szóló őszinteség van. A cél itt nem hatás keresése, a közönség csodálatának elérése - történeti festészetünk sajátságai, akkori helyzetünk szomorú voltában keresendők. Kiss Bálint, Kovács Mihály, Molnár József, Orlai Petrich Soma történeti műveikkel már előbb igen szép missziót teljesítettek, felkészültségük azonban nem bizonyult elégségesnek, s így a következő nemzedékre várt a feladat: a félbemaradt, meg nem oldott, vagy csak elképzelt történelmi jelenetek magas színvonalú művészi megoldása. Madarász Viktor, Székely Bertalan és Benczúr Gyula a legmagasabb szinten vállalták a nemzeti múlt megjelenítését. Ha eddig a hasonló témakörben fogant festmények jórészt csupán a nemzeti öntudat fejlesztését szolgálták, az újabb festőnemzedék már ezen felül, műveiben alaposabb technikai felkészültséggel, magasrendű művészi szemlélődésre is módot nyújtott. Az eddigi sémák szerint mozgatott alakok szabvány taglejtései helyett, a drámai feszültség kifejezésére megtalált mozdulatok összhangja megrázóvá tette a kompozíciót; a kép kifejezőereje a nézőket is magával ragadta. A Bach korszak megtorló intézkedései, hazafiak meghurcolása, elítéltetése, börtönben sínylődő magyarok szenvedései, a múltba vetített történeteken keresztül utaltak a jelenre, s a cenzúra figyelmét kijátszva ébresztették fel a hazafias érzéseket. A kiegyezés azonban meghozta a gyors kapitalizálódás lehetőségeit. A külföldről beáramlott tőke lehetővé tette a főváros fejlesztését, bankok, gyárak létesítését, nagyarányú vállalkozások kezdeményezését. A fellendült gazdasági élet velejárója természetszerűleg a kultúra emelkedése. Budapest ekkor vált igazán fővárossá; hatalmas paloták, középületek külső-belső- díszítésével jeles művészeinket bízták meg. A prosperitás nagy hatással volt festőink, szobrászaink működésére, akik most már a külföldi akadémiákat otthagyva, itthon fejtették ki munkásságukat, s a kint élők is, mint elsősorban Munkácsy Mihály, állandó kapcsolatot tartottak hazájukkal. A XIX. század utolsó harmada a magyar művészet nagy korszaka. A kimagasló mesterek ekkor jelölték ki a magyar festészet útját, helyezték le külföld előtt való elismertetésünk alapjait. A vezető ELŐSZÓ